Catholic cultural magazine
Keresztény kulturális havilap

Benyik György
mOHAMED A MESSIÁS?
Barnabás evangéliuma

 

Is Mohamed the Messiah? The Gospel of Barnabas

After the discovery of the mediatized Gospel of Judah, a new discovery was announced: the Gospel of Barnabas was found in Turkey in 2000. The document is written on leather with gold letters, in Aramaic. The apocrif is mentioned in Decreta Gelasianum (492-496), a document linked to Pope Gelasianus, yet the text was never seen. That is why the news was a sensation at first, or at least a scientific curiosity. But those who know this field know that the Gospel pf Barnabas was known in Spanish and Italian translations dating form the 14-16th century. That means it is a very late text, it is not considered dating back to the 6th century. The Gospel of Barnabas has several shocking statements for Christian readers. One of these is that Jesus is not called the Son of God. The other is that he is only considered a prophet. The text states that Jesus was not crucified but saved by God, instead it was Judah who died on the cross. And last, but not least according to this text Jesus mentioned a prophet who would come after him and be the Messiah: Ahmed (Mohamed). These statements clearly show that the text must have been written under strong Muslim influence. The Vatican asked for the manuscript in order to analyze it but was denied to have access. This article presents the text of the Gospel of Barnabas in a wide context.

Keywords: Gospel of Barnabas, Spanish and Italian translations, Ahmed, prophet

 

A szerző teológiai tanulmányait Szegeden, Budapesten és Rómában végezte. 1975-ben szentelték pappá. 1978-tól a szegedi Hittudományi Főiskolán tanít, 1980-tól a biblikus tanszék vezetője. Teológiai doktori címet szerzett a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemen 1977-ben, biblikus teológiai diplomát Rómában a Pontificia Universita Gregorianán 1982-ben, majd PhD-fokozatot a PPKE Teológia Karán 1997-ben. A szegedi nemzetközi biblikus konferenciák szervezője (1989 óta).

A török hatóságok 2000-ben egy műkincsrazzia alkalmával találtak egy bőrre arany betűkkel írt arám nyelvű dokumentumot. Ezt követően több alkalommal árasztotta el a török kormány a világsajtót azzal, hogy 1500 éves dokumentum igazolja, hogy az evangéliumok keresztény-zsidó szemlélete hazugság. 2011 márciusában Török Csaba teológus igyekezett tisztázni a Magyar Nemzetben ezt az állítást. Mivel ennek az apokrifnak a címe a Decreta Gelasianumban1 (492-496), vagyis a Gelasianus pápa nevéhez kötődő szövegben szerepel ugyan, de a szövegét sokáig nem látta senki, ezért első hallásra a hír ha nem is szenzációnak, de tudományos kuriózumnak minősült. Akik egy kicsit utánanéztek a témának, rögtön rájöttek, hogy ezt az evangéliumot már korábban is ismerték spanyol és olasz fordításban, ráadásul az utóbbi szövege Savoyai Jenő (1663-1736)2 könyvtárából került elő, de a fordítás a szakértők szerint 14-16. századi, tehát igen késői szöveg, nem 6. századi fordításnak tartották.3 Az evangéliumnak két-három szokatlan állítása van, amely a keresztény olvasót meghökkenti. Az egyik, hogy Jézust nem nevezi Isten fiának, csak prófétának, a másik, hogy Jézus helyett Júdást feszítették keresztre, a harmadik és legmeglepőbb állítás, hogy Jézus egy őt követő prófétáról, „Ahmedről” (Mohamed) jövendölt, talán mint messiásról. Az utóbbi állítás azonnal jelzi azt is, milyen körben keletkezhetett ez az írás. Tehát a nagy sajtónyilvánossággal beharangozott szenzáció lényege csupán annyi, hogy talán most az eredeti 6. századi arám kéziratot találták meg. A hír hallatán a Vatikán szívesen megvizsgálta volna az előkerült kéziratot, de a török kormány mind ez idáig nem bocsátotta azt rendelkezésére. A közölt fotók szerint a kézirat bőrre írott, arany betűkkel, amely meglehetősen elüt a 6. századi más kéziratoktól, amelyek papiruszra íródtak, mert ez volt az olcsóbb anyag, keresztény körben ezt használták. A másik ok az ősiség elleni gyanakvásra, hogy a betűk arannyal vannak írva, amely feltételezi, hogy a kézirat gazdag támogatótól származik, esetleg talán árulkodó jele lehet egy későbbi hamisítványnak.

Az apokrifok

Az utóbbi időben számos apokrif evangélium keltett szenzációt, legutóbb Júdás evangéliuma,4 amelyet a National Geographic reklámozott világszerte. Az újszövetségi bibliatudományban a vallástörténeti irányzat előretörésével az apokrif evangéliumok jelentősége megnőtt a kutatók számára. Ezeket az evangéliumokat az ősegyházban sem kezelték eleve eretnek evangéliumokként5 annak ellenére, hogy volt közöttük számos olyan, amelyet eretnekek írtak azért, hogy a keresztény tanítást meghamisítsák. De apostoli eredetüket nem tudták igazolni, ezért hivatalos evangéliumként nem fogadták el, nem hivatalosan azonban számos apokrifot széles körben olvastak és hivatkoztak rá. Ez főleg a Máriával kapcsolatos írásokra vonatkozik.6 Ezek közölték Mária elszenderülésének történetét, Szűz Mária családjáról is ezek informálnak bennünket. Szent Anna kultuszát is apokrifokra alapozzuk.

Mohamed kapcsolata a zsidó-keresztény Bibliával

A muszlim-keresztény párbeszéd egyik nehézsége, hogy a Korán sajátosan közli az ószövetségi és az újszövetségi történeteket. Ennek egyik oka, hogy Mohamed maga soha nem olvasta a Biblia egyik részét sem,7 hanem mint az ókorban sokan mások, szóbeli hagyomány alapján tájékozódott a tartalmáról.8 Ez vonatkozik a keresztény evangéliumi hagyományra is, Mohamed ugyanis a szír szerzetesektől hallott Jézusról,9 e szerzetesek nem az evangéliumi, hanem a Diatesszaron10 által generált szír népi jámborságban ismert képet közvetítették Jézusról és Máriáról, amelyek megtévesztették a muszlim prófétát.11 Ennek ellenére Mohamed Jézusra úgy tekintett, mint akit Isten maga alkotott, mégpedig pontosan úgy, mint Ádámot, vagyis saját kezével, olvashatjuk a Koránban.12 Máriát is nagyra tartotta, de nem fogadta el, hogy az általa ismert népi források őt istennőnek tekintették. Ezek után érdekes megvizsgálnunk, hol is keletkezett és milyen célokat szolgált a sokáig csak olasz és spanyol fordításból ismert Barnabás-evangélium.

A Barnabás-evangélium fordításai

Barnabás evangéliumának fordítása Jézus egyik tanítványának neve alatt jelent meg, akinek neve a kánoni evangéliumokban a tizenkettes listán szerepel, és nevéhez más apokrifok is fűződnek. Két kéziratot ismerünk ennek az evangéliumnak a fordításából, mindkettő fordítás és a 16. századból való, Itáliában, illetve Spanyolországban készült. Ebből a spanyol szöveg sokáig eltűntnek számított, csak 18. századi átiratban volt ismert. A Barna-bás-evangélium nagyjából olyan hosszú, mint a kánoni evangéliumok: 222 verset tartalmaz, figyelme jó részét Jézus nyilvános működésének szenteli, amely nagyvonalakban ugyan harmonizál a kánoni evangéliumokkal, akad azonban néhány kulcsfontosságú szöveg, amely a kereszténység eredetének iszlám felfogásával harmonizál, és durván ellentmond a keresztény újszövetség közismert tanításának. A legtöbb keresztény és muszlim tudós úgy értékeli ezt az evangéliumot, mint késői apokrifot. Többek között Abbas el-Akkad13 is így gondolja, de ezzel szemben akad néhány tudós, aki úgy véli, hogy ez az írás jóval korábbi apokrif evangéliumot tartalmaz (talán gnoszti-kus, talán ebionita, de mindenképpen a Diatessaron hatását tükrözi), és célja, hogy megfeleljen az iszlám tanításának. Ezt az írást nem szabad összekeverni Barnabás levelével vagy a Barnabás cselekedetei című apokrif irattal. Keresztény közegben teljesen ismeretlen evangéliumról van szó, amelyet viszont ennek ellenére muszlim tudósok széles körben szívesen idéznek. Néhány muszlim tudós még azt is gondolja, hogy ez a kezünkbe lévő átirat egy korai, elnyomott, eredeti keresztény irányzat terméke, amely irányzat apostoli eredetű lenne. Néhány iszlám szervezet úgy idézi, mint amely támogatja Jézus muszlimokkal kapcsolatos barátságos szemléletét.

A fordított szöveg zavaros története

A legkorábbi dokumentum, amely említi Barnabás evangélium spanyol szövegét, a Madridban található mór kézirat (BNM MS 9653), amely 1634-ben íródott, és a szerzője Ibrahim al-Taybili,14 aki Tuniszból származott. Miközben leírja, hogy a Biblia megjövendöli Mohamedet, megemlíti „Szent Barnabás evangéliumát, amelyben ez az állítás megtalálható” (spanyolul: „y así mismo en Evangelio de San Bernabé, donde se hallará la luz”). Hasonló hivatkozást találunk 1718-ból az ír deista John Toland15 tollából, továbbá említi még az evangéliumot 1734-ban George Sale a The Preliminary Discourse to the Koranban: „A mohamedánok tehát rendelkeznek egy arab evangéliummal, amelyet Szent Barnabáshoz kapcsolnak, amelyben Jézus Krisztus alakja másként tűnik fel, mint a kánoni evangéliumokban, és megfelel annak a hagyománynak, amelyet Mohamed hagyott ránk a Koránban”.16

Ezt az evangéliumot úgy tűnik, Afrikában, Moriscoes-ban fordították spanyolra; ezt találták meg Savolyai Jenő (1663-1736) könyvtárában. Egy régi kéziratban volt, amelyben az evangélium itáliai fordításai mellett néhány más evangélium szövege is megtalálható, amelyekről azt feltételezték, hogy csak néhány eretnek használta. Úgy tűnik, a könyv eredetileg nem mohamedán hamisítvány, de idővel talán megváltoztatták a szövegét, és a polemizáló tartalma azt a célt szolgálta, hogy ezzel bizonyítsa: Mohamedet17 előre jelezték a próféták, sőt maga Jézus is. Ezzel az evangélium megfelel a Korán azon kijelentéseinek és az arab forrásokban visszatérő állításnak, hogy Mohamed előre megjövendölt próféta volt. Ezt szolgálja az a kijelentés, hogy Jézus formálisan is megjövendölte, utódának tekintette, Ahmed néven említette, ez ugyanannak a szógyöknek egy változata, amelyből a Mohamed személynév származik.

Csak egy utalást említünk a teológiai érvelés erőltetésére. Mind az itáliai, mind pedig a spanyol kéziratból hiányzik a specialis paraclet (sajátos vigasztaló) vagy periclyte (vigasztaló) szó, viszont az arab fordítása megtalálható az itáliai kézirat egy lapszéli jegyzetében. Miért fontos ez? A keresztény felfogás szerint a vigasztaló a Szentlélek, viszont ezt a szót tudománytalan filológiai levezetéssel Mohamed állandó jelzőjével hozzák kapcsolatba a muszlim szerzők. Azt állítják, hogy a görög paracletoszt arabul csodálatossal kell fordítani - aki nem más, mint Mohamed.

Korai híradások a Barnabás-evangéliumról

Az Evangélium Barnabás szerint evangéliumcím megtalálható az apokrifoknak egy korai listáján a latin Decretum Gelasianumban (6. század) és egy 7. századi görög hét könyv listán is. Ezek egymástól független tanúk, amelyek alátámasztják, hogy ilyen néven valóban létezett egy evangélium. Ezt követően 1698-ban John Ernest Grabe18 talált néhány eddig ismeretlen Jézus-mondást is, amelyek említik Barnabás apostolt, hasonlóan egy görög barokk kézirathoz, amelyet a Bodleian könyvtárban őriznek; ezt egy elveszett evangéliumidézetnek tekintették. John Toland ezeket azonosította a Barnabás-evangélium olasz szövegével, amely Amszterdamból származik 1709 előttről. Ezt követően erre való tekintettel megvizsgálták az itáliai és a spanyolországi szöveget, amelyek ugyan nem egyezik egymással, de ennek ellenére megerősítette Toland megállapítását.

A tudományos vita egyik zavaró tényezője, hogy néhányan a Barnabás-evangéliumot összekeverték Barnabás levelével, amely a 2. században íródott Alexandriában. Ki kell azonban jelentenünk, hogy a két írás között semmilyen kapcsolat nincs, sem stílusában, sem tartalmában, sem történeteiben, sem pedig a Barnabásról mondottakban. Az evangélium másként vélekedik a körülmetélésről, mint a levél, amely ezt a zsidó szokást megtagadja, míg az evangélium támogatja. Nem szabad összekeverni ezt a Barnabás cselekedetei című irattal sem, amely Barnabás utazásait, mártírhalálát és temetését meséli el, és amelyet általános vélekedés szerint Cipruson írtak nem sokkal 431 után.

Egy régi legenda zavaros hagyománya

Egy legenda elbeszéli, hogy Kr. u. 478-ban Zéno császár idején Anthe-miosz ciprusi püspök azt közölte, hogy álmában kinyilatkoztatást kapott Barnabás sírjáról. A szent sírját felfedezték, és a barlangból előkerült a kánoni Máté-evangélium egyik példánya, amelyet az apostol tetemének mellére helyeztek. Erről az eseményről a kortárs szerző Theodorus Lector tudósítja a császárt mind az evangélium, mind pedig a csontok felfedezéséről, ezeket Anthemios mutatta be a császárnak. A legenda ismeretében néhány tudós, aki a Barnabás-evangélium ősiségében hisz, úgy véli, hogy a 478-ban fölfedezett szöveget inkább Barnabás evangéliumával kellene azonosítani, mint Márk evangéliumával. Ennek a feltevésnek egyik változata, hogy a felfedezett evangélium tartalmát, Anthemios evangéliumos könyvét Antiochiai Severinus19 megvizsgálta Kr. u. 500-ban, kereste benne a megfeszített Jézus kétségbeesett felkiáltását - Mt 27,49 (de nem találta). Ennek a spekulációnak azonban ellentmond egy 11. századi bizánci történész, Georgios Kedrenos,20 aki azt állítja, hogy Máté evangéliumának egy nagybetűs kódexét fedezte fel Anthemiosz ciprusi pátriárka (480-ban), amelyet most a királyi palota Szent István-kápolnájában őriznek.

A kéziratok leírása, jellegzetességei

Az itáliai kézirat

A Savoyai Jenő könyvtárából előkerült itáliai kéziratot 1713-ban megmutatták John Frederick Cramernek és átvitték az osztrák nemzeti könyvtárba, Bécsbe, majd 1738-tól ennek a könyvtárnak az utódjába, ahol ma is őrzik. Az itáliai kézirat oldalait iszlám stílusú keretezés díszíti, és az egyes fejezetekben nyelvtanilag nem értékelhető arab megjegyzések vannak; néhány esetben török szavakat is találunk, és számos török szintaxist fedezhetünk fel. A kézirat kötése török, és eredetinek tűnik; de a papír itáliai vízjelet tartalmaz, amelynek alapján 1588 és 1620 közé teszik a keletkezését. Ugyanaz a kéz írta mind az itáliai szöveget, mind pedig az arab jegyzeteket, és mindenképpen keleti kéztől származik, akinek gyakorlata van a balról jobbra írásban. Az itáliai betűzés idioszinkretikus, és gyakorta megkettőzi a mássalhangzókat, hozzátesz egy „h”-t a kezdő betűhöz (vo. „hanno” az „anno”). Vannak „őrszavak” mindegyik oldal tetején, amelyeket általában csak azokban a kéziratokban találunk, amelyeket nyomtatásra készítettek elő. A kézirat befejezetlennek látszik, mert a 222. fejezet egy olyan lapon fejeződik be, amelyen csak 27 betűhelyet töltöttek ki. Ezen itáliai kéziratra épül az általánosan közkézen forgó angol változat, amelyet Lonsdale és Laura Ragg készített és 1907-ben publikált.21 Ezt a Ragg-féle angol változatot fordította vissza arabra Khalil Saadah, 1908-ban tette közzé Egyiptomban.

A spanyol eredetű kézirat

A spanyol kézirat a 18. vagy 19. században elveszett; azonban a régi szövegnek 18. századi másolatát fedezték fel 1970-es években Sydney egyetemének könyvtárában, az ún. Fisher könyvtárban, Charles Nicholson22 könyvei között, angolul. A kézirat Rev. Mr Edm. Callamy átirata, aki ezt Mr. George Sale-től kapta,23 és továbbadta John Nickollsnak24 1745-ben.

Melyik kézirat a régebbi?

A legnagyobb különbség az itáliai és a spanyol kézirat között, hogy a spanyol kéziratban a 121-200. közötti fejezetekben a megjegyzések elvesztek, jóllehet ezek a fejezetek még megvoltak akkor, amikor a spanyol eredetit először megvizsgálta George Sale.25 A spanyol szöveg a benne található jegyzetek szerint az itáliaiból készült fordítás, amelyet Mustafa de Aranda aragóniai muszlim fordított Isztambulban. A spanyol kéziratnak van egy bevezetője, amelyet egy ismeretlen Fra Marino készített, és úgy tudja, hogy az itáliai szöveget V. Piusz pápa könyvtárából lopták el. Fra Marino arról is beszámol, hogy ezért az inkvizíció elé került, amely azzal vádolta, hogy része volt számos bibliai szöveg megromlásában, és a valódi bibliai szöveget valójában kizárták. Fra Marino arról is beszámol, hogy az ominózus Barna-bás-evangélium létezik, Iréneusz Pál ellen írott művében, abban, amelyet neki Colonna asszony mutatott be (Marino szerint ez Rómán kívül, a Palazzo Colonnában történt).

Hol keletkeztek, és honnan származnak?

A kérdés az, hogy az itáliai vagy a spanyol eredetű kézirat az ősibb fordítás tanúja. Számos kutató az itáliai eredet mellett foglal állást. Azt is megjegyzik, hogy a Barnabás-evangélium parafrázisa megtalálható Danténál (Pokol 28,22-33). Sőt még az is felmerült, hogy a Barnabás-evangélium szerzője Dante munkáját is használta volna. A spanyol változat bevezetése is támogatni látszik ezt a feltételezést. Más tudósok azt jegyzik meg, hogy más középkori nemzeti nyelvű bibliafordítások, különösen a kánoni evangéliumoknak a közép-angol és közép-német, középkori olasz fordításai a Vulgatával harmonizálnak, a Barnabás-evangélium szövege viszont eltér ettől. Ebből arra következtetnek, hogy talán a Barnabás-evangélium írója a Vetus Latina26 vagy a Tatianus-féle Diatesszaron szövegét használta, amelyek Itáliában jobban ismertek voltak. Ha ez a következetés igaz, akkor ez is támogatja a Barnabás-evangélium itáliai eredetének teóriáját.

Más kutatók azt állítják, hogy a spanyol változat volt az első. A spanyol szöveg bevezetőjét olvasva mindkét verzió elfogadhatónak tűnik, de a kapcsolat a pápai könyvtárral az itáliai eredet felé billenti a mérleget. A lehetséges történeti háttér igazolásaként a kutatók azt hangoztatják, hogy sok mór élt Granada környékén az 1590-es években, akik ugyan látszólag keresztények voltak, de titokban követték a muszlim hagyományokat is. Ezt a gyakorlatot igazolják a Granadából előkerülő ún. Sacromonte-táblák,27 amelyeket az 1590-es évekre datálnak, és amelyekben a muszlimok átdolgozták a keresztény hagyományokat, egészen addig, amíg ki nem űzték őket Spanyolországból.

A olasz és a spanyol szöveg részletes összevetése számos olyan helyet tárt fel, amelyben a spanyol szöveg másodlagosnak tűnik, olyan esetekre gondolunk, amelyekben a szó értelme elvész a spanyol szövegben, de még jól kivehető az olasz szövegben. Érdekes módon Bernabé Pons28 ebből mégis a spanyol szöveg elsősége mellett érvel, mondván, hogy ezeket a fordítási hibákat a 18. századi angol szöveg is megőrizte, amelyet a Sydney-kézirat-ban lehet olvasni.

Joosten29 azonban, miközben elfogadja az angol kézirat írójának figyelmetlenségét, úgy véli, hogy az angol fordító figyelmetlenségének konkrét oka van, mivel a legtöbb ilyen hiba a spanyol szövegből származik. A spanyol szöveg például, amikor az itáliai szövegben a „Pero” áll, úgy fordítja: „ezért”, míg annak spanyol értelme „jóllehet” lenne, az olasz szöveg megköveteli ezt az összefüggést. Más spanyol szövegekben ez értelmezhető, azonban az olaszban nem, és az olasz szöveg számos hibája nem található meg a spanyolban; ilyen például az 1-27. fejezetek címei. Joosten ebből arra következtet, hogy a 16. századi olasz és spanyol szöveg egy korábbi elveszett itáliai szövegtől függ, amelyet ő egyetértésben Raggsszal a 14. századinak vél. Joosten kijelenti: a Barnabás-evangélium spanyol szövegének részletes összehasonlítása az olasz szöveggel arra enged következtetni, hogy a spanyolt az olaszból fordították még a most megtalált szöveg előtt. Viszont az elveszett spanyol szöveget talán éppen Isztambulban írták, mivel a fennmaradt olasz kézirat is számos török jellegzetességet mutat. Legyen bár eredeti az olasz vagy a spanyol szöveg, a legtöbben a szöveg keletkezési helyének Isztambult nevezik meg.

A mórok és a Barnabás-evangélium kapcsolata

Ennek oka, hogy miután Granadát a mórok elfoglalták 1492-ben, a szefárd zsidókat és a muszlim mudéjarokat kiűzték Spanyolországból. Jóllehet néhányan kezdetben Itáliában, főleg Velencében találtak menedéket, a legtöbben közülük később az ottomán birodalomban települtek le, ahol is a spanyolul beszélő zsidók gazdag szubkultúrát teremtettek Isztambulban, és virágzó héber és ladinó gazdaságot hoztak létre. Számuk csak növekedett 1550 után, mivel Itáliában maradt kortársaik ellen a velencei inkvizíció kampányt indított, hasonlóan az itáliai antitrinitáriusok és a zsidók ellen is.

A kéziratban úgynevezett vezérszavakat találunk, amely a nyomtatásra előkészített kéziratok sajátossága. Az széles körben ismert, hogy a muszlim tudósok legtöbbször ellenezték a muszlim vagy arab szövegek nyomtatását, de itt nem arab szövegről lévén szó, ez a tilalom erre a szövegre nem vonatkozott. Azt is tudjuk, hogy az 1570-es években az anti-trinitárius keresztények megkísérelték nyomda alapítását a török fővárosban, és számos radikális protestáns írást ott nyomtattak ki. A Barnabás-evangélium spanyol bevezetőjében Fra Marino30 beszámol azon szándékáról, hogy ezt az evangéliumot kinyomtatná. Az egyetlen hely, ahol ezt a művet a 16. században ki lehetett volna nyomtatni, az Isztambul volt.

A tudósok kisebb csoportja - mint például David Sox - a fenti okfejtés alapján azt feltételezi, hogy az itáliai kézirat törökországi megjelenésének oka a nyomdai előkészítés volt. A törökországi feltűnést valószínűsítik az arab megjegyzések alapvető hibái, amelyet nem írhattak volna Isztambulban, hanem azok arabul rosszul tudó itáliai írótól származtak. Különösen áll ez az itáliai verzió glosszáira (shahada az arabban), ugyanis nem felel meg annak a megszokott rituális formulának, amelyet a köznapi arabban használtak a muszlimok. Ez a forma nem felel meg a filológiai pontosságnak, hanem mindkét kéziratban a törvényszéki hamisítást jelenti, ami miatt a kéziratot Rómában keletkezett írásnak vélik.

A legújabb tudományos érv szerint a jelen szöveg 14-16. századi eredetre vezethető vissza; néhányan azt gondolják, hogy legalábbis néhány részlete lehet ennél régebbi is, és talán ennek a régebbi forrásnak a hatása alatt áll a szöveg - amely megelőzi még a Vulgata latin szövegét is. Ennek következtében legtöbben azt gondolják, hogy a jelenlegi szöveg három részletből áll össze. A kiadási szintet az 1590-es évekre teszik; ez magába foglalta a spanyol bevezetőt és az arab megjegyzéseket. Viszont akár a spanyol, akár az itáliai szövegtörzs lehet a 14. századnál korábbi is. Ezt igazolja a régi, a latin (Vetus Latina) fordításától függő szövegek jelenléte Barnabás evangéliumában. Ezek ugyan a kánoni evangéliumoknak közeli párhuzamai; de a szöveg mégis láthatóan különbözik a Vulgata latin szövegétől, mint például a Miatyánk alternatív változata a 37. fejezetben. Ez tartalmazza a „Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség” doxológiát is, amely nem szerepel a Vulgata szövegében, de megegyezik a Diatesszaron és számos korábbi változatok szöveghagyományával.

A legnagyobb vitát az váltotta ki, hogy a Barnabás-evangélium eredeti verziója erőteljesen túllép az ortodox keresztény szemléletmódon, és azt a kérdést veti fel, hogy vajon ez a szemléletmód a 14-16. századi forrásokból származik, ezt egy későbbi szerző a saját elképzeléseként ültette a szövegbe, vagy ezt a szemléletmód a még későbbi kiadótól származik. Ezek a témák igen egyszerűek, és nem jellemzőek az egész evangéliumra, ugyanakkor egy kicsit anakronisztikusak is; ezért azok a kutatók, akik elvetik ezeknek a szakaszoknak az eredetiségét, még vitát nyithatnak a többi szakasznak az ősiségéről.

A szöveg teológiai elemzése

Ez a mű nyilvánvalóan ellentmond a kánoni újszövetségi Szentírás Jézus-szemléletének, de erőteljes párhuzamot von a muszlim hitvilággal, nemcsak azért, mert Mohamed nevét említi, hanem mert megtalálható benne shahadah (39. fejezet). És azért is, mert erősen Pál-ellenes és antitrinitárius szemléletű. Ebben a munkában Jézust csak prófétának tartják, nem tekintik Isten fiának, Pált pedig egyszerűen csak „a megtévesztőnek” nevezik. A zsidó talmudi polemikus szövegben legtöbbször Jézus volt a megtévesztő. A Bar-nabás-evangélium arról beszél, hogy Jézus megmenekült a kereszthaláltól, és egyszerűen az égbe emelkedett, helyette az iskarióti Júdást feszítették keresztre. Az a hír, hogy Jézus Isten prófétája, és anélkül támadt fel, hogy keresztre feszítették volna, megfelel a Jézusról hirdetett muszlim tanításnak, amely azt vallja, hogy Jézus volt a legnagyobb próféta, de nem halt meg a kereszten, hanem Isten angyala megszabadította őt. Más szövegek viszont ellentmondanak a Korán tanításának, mint például Máriától való születése, amikor is őt Mária fájdalom nélkül szülte, vagy hogy Jézus nyilvános működése közben bort ivott, és a monogám házasságot javasolta. Ezzel kapcsolatosan meg kell jegyeznünk, hogy a Korán elismeri mindegyik prófétának azt a jogát, hogy a maga törvényét kövesse még akkor is, ha az különbözik a többitől. A másik ilyen példa, amely felsorolja a hét halálos bűnt (Barnabás 4-44/135), és mindaz, aki megtagadja a körülmetélést, nem mehet be a paradicsomba (Barnabás 17/23). Arról is olvashatunk ebben az evangéliumban, hogy Istennek lelke van (Barnabás 6/82), kilenc égről is beszél (Barnabás 3/105). A Barnabás-evangéliumot úgy tekintjük, mint amely megkísérli szintetizálni a keresztény és a muszlim elemeket, ahogyan a 16-17. századi mór és antitrinitárius írásokban megszokhattuk.

Vallási témák

Barnabás evangéliumát az akadémiai berkeken kívül kevesen ismerték egészen a legutóbbi időkig, a muszlimok azért érdekeltek a publikálásában, mert az eredeti keresztény Jézus-elképzelés ellen szól. Sokkal erősebb benne a muszlim szemlélet, mint a keresztény, ráadásul név szerint meg is jövendöli Mohamed érkezését, ez fontosabb számára, mint Jézus kereszthalálának és feltámadásának vagy mennybemenetelének a leírása. Komolyan küzd a keresztény predesztinációs elképzelés (164f) és a hitből való meg-igazulás ellen, a végítéleten tevékenykedő Istent kegyetlennek tartja. Csak a bűnbánattal juthatunk el az üdvösségre (137f). Antitrinitárius elképzeléseket fogalmaz meg, ezzel a 16. századi antitrinitáriusoknak ajánl fel lehetőséget az iszlámra térni, tanítása Szervét Mihály tanaival mutat hasonlóságot. Az itáliai verzió szövege erősen antipaulinusnak tekinthető, főleg azért, mert úgy tekint Pálra, mint aki deifikálta a názáreti Jézust, és eltörölte a körülmetélést.

Mohamed megjövendölése

A Barnabás-evangéliumban Jézus megjövendöli Mohamed érkezését, és ezzel a Korán tanításával harmonizál. „És emlékezzél, amit Jézus, Mária fia mondott: ó, Izrael fiai. Én vagyok Isten küldötte hozzátok, hogy megerősítsem azt a törvényt, amely előttem volt, és örömhírt hirdessek az utánam jövő küldöttről, akinek a neve Ahmed. És érkezését világos jel fogja jelezni, és nyilvánvaló varázslat.” (Korán Sura 61:6) Ahmed nem más, mint Mohamed másik neve. A muszlim tudósok úgy tartják, hogy ez a kijelentés egyben az Újszövetségben megjövendölt vigasztalóra (paraklétosz) vonatkozik (Jn 14,16, 14,26, 15,26, 16,7). A görög paraclete fordítható a tanácsadó szóval is, és a Szentlélekre szokták vonatkozatni. Néhány muszlim tudós anélkül, hogy ennek filológiai igazolására törekedne az arab nyelvben, egy hangalakjában hasonló szóval azonosítja, a periklutosszal, amelynek a jelentése csodálatos, amely arabul Ahmednek fordítható.

Néhány különös idézet a Barnabás evangéliumból

Mohamed nevét többször is említi Barnabás-evangélium: „Jézus válaszolt: A Messiás neve csodálatos, Isten maga adta neki, amikor a lelkét alkotta, és az égre helyezte ragyogásnak. Az Isten mondta: várj, Mohamed; miattad fogom megteremteni a paradicsomot [...] Ó, Isten, küldd hozzánk a te hírnöködet: ó, csodálatos egyetlen, jöjj el gyorsan és üdvözítsd a világot!” (Barnabás 97.9-10) Megjegyezzük, hogy az itáliai kézirat még tovább megy, és az itt szereplő csodálatos jelző helyébe egyszerűen Mohamedet írt.

A Barnabás-evangéliumban Mohamedet Messiásként definiálja a következő szakaszokban:

„Aztán azt kérdezte a főpap: Hogyan nevezik a Messiást? [Jézus azt válaszolta] Mohamed az ő áldott neve.” (97. fejezet)

„És Jézus megvallotta az igazságot: Én nem vagyok Messiás.” (42,2) Annak ellenére olvasható ez, hogy a Koránban a Jézus neve Isa (és az arabul beszélő keresztények a Yasu formát használják, amely a héber és arám Yeshuából származik, és Jézus Krisztusra, a messiásra vonatkozik. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy az Isa név ezenkívül ritkán fordul elő az iszlám hagyományban). A legfontosabb helyet idézzük összevetésként a Koránból: „(Emlékezz) amikor az angyal megmondta: O Mirjám (Mária!) Valójában adja neked az áldott szót [Legyen! - és lett! Ti. Isa Mária fia, aki Imrám leánya volt] akitől a nevét vette a Messiás Isa, Mirjám fia, akinek áldassék neve most és mindörökké, és egy olyan valaki lesz, aki közel áll Allahhoz” (Surah 3:45, YusufAli angol fordításából).

Összegzés

A Barnabás-evangélium szövege eddig csak zavaros késői fordításokból volt ismert. Ez a 14. vagy 16. századi apokrif a mórok számára jelentett segítséget a muszlim-keresztény kettős identitás megőrzésében. Ezt akarta igazolni egy 6. századi apokrif evangélium a Barnabás-evangélium nevének használatával. Az állítólagos arám eredeti független vizsgálata talán újabb információval szolgálna a fordítások keletkezésének idejéről és pontosságáról. Ennek az evangéliumnak a Jézus-képe azonban ellenkezik a keresztény felfogással, és muszlim vallási érdekből történő hamisítványnak tűnik, amelyre leginkább a 14. századi móroknak volt szüksége.

Az apokrifok újabb kutatásában megjelenik egy vallástörténeti megközelítés, amely erősen eltér a korábbi kutatás szempontjaitól. Az újabb kutatók szeretik úgy kezelni a keresztény apokrif írásokat, mint amelyek ugyanolyan rangú irományok, mint a kánoni evangéliumok. Ilyen módon az apokrifok vélt vagy valódi ősiségékre hivatkozva azt definiálják kereszténynek, amit a keresztény egyház sohasem nevezett annak. Ez a kérdés a nagyon régi apokrifok esetében, mint amilyen például a Tamás apokrif evangéliuma, tudományosan felvethető, de még ebben az esetben is meg kell jegyeznünk, hogy a keresztény vallási közösség ezt az evangéliumot sem fogadta el hivatalosnak. Még inkább áll ez egy feltételezett 6. századi polemikus írásra, amelynek eddig csak 14-16. századi fordításait ismerte egy szűk tudósréteg. A keresztény-muszlim párbeszéd vallási alapja, hogy Mohamed a Korán tanúsága szerint tett jó néhány tiszteletreméltó kijelentést Jézusról és Máriáról. Ezt mindenképpen méltányolnunk kell. De Jézusnak Mohamedről történő próféciája teljesen ellenkezik a kánoni evangéliumok szemléletével.

Az eljövendő vigasztalóra vonatkozó jézusi próféciának, amely az egyértelmű keresztény szövegek és hagyományok alapján a Szentlélekre vonatkozik, Mohamedre való magyarázata durva hamisítás, keresztény szempontból elfogadhatatlan kijelentés, amely nem szolgálja a két vallás korrekt párbeszédét. Legfeljebb azt szeretné igazolni, hogy a legfejlettebb vallás a kinyilatkoztatás vége, a Mohamed próféta által hagyományozott Korán. Ezt az álláspontot a keresztények nem tudják elfogadni.

Jegyzetek

1    Az egyik máig legjelentősebb kiadás és tanulmány a műről Ernst von Dobschütz: Das Decretum Gelasianum de libris recipiendis et non recipiendis in kritischem Text herausgegeben und untersucht... (T. & U. vol. xxxviii). (J. C. Hinrichs, Leipzig, 1912.)

2    A neves hadvezér jeles könyvgyűjtő és művészetpártoló is volt.

3    A legfontosabbnak ítélt irodalom a témáról: Eugenio Giustolisi-Giuseppe Rizzardi: Il vangelo di Barnaba. Un vangelo peri musulmani? (Milano: Istituto Propaganda Libraria, 1991). Az itáliai kézirat teljes szövege francia fordításban jegyzetekkel: Cirillo L. & Fremaux M.: Évangile de Barnabé: recherches sur la composition et l’origine, Paris, 1977. A spanyol kézirat kommentárral: Luis F. Bernabé Pons: El texto morisco del Evangelio de San Bernabé, Granada: Universidad de Granada, 1998. Angol fordítás: Lonsdale & Laura Ragg: The Gospel of Barnabas, Oxford: Clarendon Press, 1907. R. Blackhirst: The Medieval Gospel of Barnabas. Ez utóbbi az itáliai kézirat teljes szövege angolul a függelékben a kézirat számos fotójával. A spanyol kézirat bevezetőjét, amelyet Samuel Green, a keresztény iszlámszakértő vizsgált, és azt állítja, hogy 14. századi és muszlim eredetű. Jan Slomp The Gospel of Barnabas in Recent Research című munkája érdekes, azért is, mert ő Pakisztánban volt hosszú ideig keresztény misszionárius. F. P. Cotterell, The Gospel of Barnabas. Vox Evangelica 10 (1977): 43-47.

4    Benyik Gy.: Júdás tettének átértelmezése. In: Katolikus kincses kalendárium. Szeged 2008, 105-112.

5    Benyik Gy.: Apokrifek. In: Az Újszövetségi Szentírás keletkezés és kutatástörténete. JATEPress, Szeged 2011, 91-140.

6    Igen érdekes tanulmány a témához Cunningham, M.: The meeting^ of the old and the new: the typology of Mary the Theotokosrin Byzantine Homilies and Hymns, 2004, 52-62., illetve Daniélou, J.: Études d'exe-gése judeo-chritien (Les Testikonia) (Theolgoie Hitorique 5) Paris, 1966.

7    Általánosan elfogadott, hogy Jakab protoevangéliuma hatott a Korán elbeszélésre, és nem közvetlenül Mt vagy a Lk gyermekségtörténete. Vö. Hennecke-Schnemelcher: Neutestamentliche Apokryphen Evanglien, Tübingen, Mohr 1959, 3 kiadás. I. k. 277-290.

8    Benyik Gy.: A Biblia és a Korán keletkezése és magyarázata. In: A Biblia és a Korán. Szegedi Biblikus konferencia, JATEPress, Szeged

2008, 71-89.

9    L. erről Hikmath Kachouh: The Arabic version of the Gospels: A case study of John 1,1 and 1,8 in The Bible in Arab Christianity, Leiden-Boston 2007, 9-36. Részletesen összeveti a különböző fordítási kísérleteket. Az arab evangéliumok kérdésével sokan foglalkoztak, csak néhány nevet sorolunk fel: P. le Page Reoulf, P. de Lagarde, I. Gildemeister I. Gudii, F. C. Burkit, L Cheikho, K. Vollers és E. von Dobsczhütz, C. R. Gregory, D. B. Macdonald, K. Romer, H. Goussen, P. A. Varrari, A. Baumstark, B. Levin, C. E. Garland, G. Graf, A. Voo-bus, J. Blau, A. S. Atiya, K. Biley, B. M. Metzger stb. Az evangéliumok különböző formában találhatók meg ezen a területen lectionáriumokban, a Diatesszáron fordításaként, kommentált evangéliumok szövegeként. Legtöbbször a szír írást használják a szövegek rögzítésére (karshuni), de találunk héber betűkkel írt evangélium kódexeket is, és végül arab evangéliumokat arab írással.

10    Evangélium harmónia, Tatianosz 170 k. szerkesztette. Görög szövegből szírre fordította valószínűleg Edesszában, de a teljes szöveg nem maradt meg, csak fordításai és töredékei. L. még Vanyó L.: Egyházatyák Bibliája. Jel 2002, 144-152.

11    Jó összefoglaló erről a témáról Cragg, K. A.: Jesus and the Muslim: An Exploration. London 1985.

12    Az alábbi Szúra helyeket ajánljuk az olvasó figyelmébe. Jézus (Íszá) mint próféta szerepel: Szúra 2,87.253. 3,48-51 5,46.110. 43,63-66 57,27 61,6. Mint Allah küldöttét említi a Korán 4,471. A próféták közé sorolja: 2,136 3,84 4,162 6,85 33,7.42. Az angyali üdvözlet leírása és a születés elbeszélés parafrázisa: 3,45-47 19,16-33 az apostolaira történő utalások: 3,52 5,111 61,14. A tőle származó lélekre való utalás: 4,171, menybemenetelre való utalás: 3,55, 4,158. Hangsúlyozza, hogy Jézus teremtett lény: 3,59. Azt állítja, hogy nem ölték meg a zsidók: 4,157-159. Azt állítja, hogy nem Isten fia, vagy inkább azt, hogy nem Isten: 4,71 9,30 19,34-36, 43,58, illetve egy bizonyos „asztal” megjövendölése: 5,112.

13 Abbas Mahmud al-Aqqad (Arabic:    ‘Abbas Mahmud al-‘Aqqad (1889-1964) egyiptomi író és az Arab Akadémia tagja, akinek egy Sára nevű keresztény nővel volt romantikus kapcsolata.

14    Pontos nevén TAYBILÍ, Ibrahim, Toledo, aki 1580 k. született Testurban (Túnisz) és 1650 körül halt meg, szintén mór származású volt, és ezt a kultúrát művelte.

15    John Toland (1670. november 30-1722. március 11.) angol materialista filozófus, szabadgondolkodó és egyben író.

16    A nyugati Korán-kutatás már viszonylag nagy múltra tekint vissza, de érdekes módon ezzel az evangéliummal nagyon kevesen foglalkoztak. Horovitz, J.: Koranische Untersuchungen. Berlin 1926. Paret, R.: Grenzen der Koranforschungen. Stuttgart 1950. Birkeland, H.: The Lord Guideth Studies on Primitive Islam. Oslo 1956. Sezgin, F.: Geschichte des arabischen Schriftums. Leiden 1967. Gajetje, H.: Koran und Koranexegese. Zürich 1971. Lüling, G.: Über den Ur-Qur’an. Ansätze Rekonstruktion vorislamischer christlicher Strophenliederim Qur'an. Erlangen 1974. Hagemann, L.: Der Kur’an in Verständnis und Kritik bei Nikolaus Kues. Ein Beitrag zur Erhellung islamisch-christlicher Geschichte. Frankfurt 1976. Burton, J.: The Collection of the Qur’an. London 1977. Maier, B.: Koran-Lexikon. Stuttgart 2001. Tworuschka, M. és U.: Der Koran und seine umstrittenen Aussagen. Düsseldorf 2002. Cragg, K.: The Event of the Qur’an. Islam in its Scripture. London 1971. Cragg, K.: The Mind of the Qur’an. Chapters in Reflection. London 1973. Rippin, A. (ed.): The Qur'an. Formative Interpretation. Aldershot 1999. Neuwirth, A.: Koran in Gätje. Grundriß der arabische Philologie. II. k. Wiesbaden, 1987.

17    Mohamed neve a Koránban Szúra 3,144, 33,40. 47,2 48,29 61,6, tevékenysége Szúra 19,97 33,45 74,2 78,40 92,14, Allah küldötteként beszél Mohamedről Szúra 7,158. 46,9. Prófétaként írja le Szúra 7,158. 8,64. 9,61.73.113.117. 66,1.3.9, a legutolsó prófétaként beszél róla Szúra 33,40. Egyetemes küldetését méltatja Szúra 25,1 34,28. Életének eseményeiről szól Szúra 8,30 15,94 29,56 73,10 80,1-10 93,6-8. Látomásairól beszél Szúra 53,4-18 81,19-25. A hívők példaképének írja le Szúra 33,21.

18    John Ernest Grabe (1666-1711) anglikán teológus, aki Königs-bergben született, ókortörténészként is ismert. Az Alexandriai kódexre alapozva kiadta a Lxx fordítást.

19    Antiochiai Severus pátriárka (512-518), feltehetően 456-ban pogány szülőktől született, keresztény tanulmányai után választották pátriárkának, és Tripoliban szenvedett mártírhalált.

20    George Kedrenos vagy Cedrenus (rswpYio^ K£öpr|vó<;) 11. századi bizánci történész.

21    Újabb kiadás 2011-ben.

22    Sir Charles Nicholson, 1 st Baronet (1808-1903) angol-osztrák politikus, egyetemalapító, antik kutató és filantróp. A sydney-i egyetem múzeumát róla nevezték el.

23    George Sale (1697-1736) angol ügyvéd és orientalista, aki ismert volt, mint a Korán angol fordítója is, melyet 1734-ben adtak ki. Szerzője volt a 10 kötetes The General Dictionarynak is.

24    John Nickolls (1710?-1745) angol könyvgyűjtő és antiqárius.

25    George Sale (1697-1736) orientalista, bár ügyvédként működött, leginkább ismert mint a Korán első angol fordítja 1734-ben. Ő volt a szerzője a The General Dictionarynak is.

26    A Vetus Latina régi latin fordítás, vagyis a Biblia Vulgata előtti latin fordításainak neve. A 2. századtól helyi, egyházközségi használatra születtek a latin bibliai szövegek variánsai. Szent Ciprián ószövetségi idézetei ezen alapulnak, később főleg liturgikus szövegekben és az egyházatyák műveiben fedezhető fel.

27    Alonso, C. Los apócrifos del Sacromonte (Granada). Valladolid: Editorial Estudio Agustiniano, 1979.

28    Prof. Luis Bernabé, az arab és iszlám tanulmányok professzora az alicantei egyetemen Spanyolországban.

29    Jan Joosten (1959-), Belgiumban született, az Ószövetség profesz-szora a Faculté de Théologie Protestante-on, illetve a strasbourgi egyetemen, az SBL tagja.

30    Sixtus pápa (1585-90) barátja Fra Marino. Ő találta meg a Barna-bás-evangéliumot a pápa magánkönyvtárában.