VAKMERŐ SZÍVEK (6)

 

„A Keresztirány egy elkötelezett, krisztusközpontú, radikális, lelkes, kreatív és fiatal (mindig fiatalodó) csapatból álló ifjúsági szervezet. Azért vagyunk, hogy a világban (Erdélyben) élő fiatalokat elvezessük egy élményszerű, bensőséges találkozásra a feltámadt Krisztussal és segítsünk nekik növekedni az életszentségben és a helyes önértékelésben, hogy Isten szemével lássák magukat, elhívásukat, és tudatosan tevékenykedjenek a társadalom jólétén, egy valóban keresztény társadalom létrehozásán. [.] Tudjuk, hogy mi a célunk, és az úton a katolikus egyház útmutatásait követjük" - írják magukról honlapjukon a Keresztirány nevű katolikus ifjúsági szervezet tagjai. Az alábbi interjúkban a közösség legelkötelezettebb tagjai (Sidó Éva, Kis Orsolya, Gárbea Erika, Kajtár Gergő) beszélnek személyes elköteleződésükről, vállalt feladataikról, terveikről.

A kereszt irányába tartunk

Sidó Éva Aradon született, nőtt fel, és ott él ma is. Elmondása szerint olyan családból származik, amely - bár katolikus - még szokásból sem járt templomba, se karácsonykor, se húsvétkor. Másokhoz hasonlóan ő is volt elsőáldozó, bérmálkozó, de főképpen azért, mert „kötelező" volt ezeken átesni. Egy ifjúsági táborban merült fel benne a kérdés, hogy van-e Isten, és elkezdte keresni őt. Nem sokáig, mert hamar „bemutatkozott" előtte. Azóta igyekszik ő is bemutatni őt másoknak, főként fiataloknak. Közben húszévesen férjhez ment, néhány év után viszont egyedül maradt, azóta neveli immár tizenegy éves fiát. Diplomát szerzett a Szegedi Hittudományi Főiskolán és követi azt a hívást, amelyet hite szerint Istentől kapott: elvezetni a fiatalokat az élő és Úr Jézushoz.

Ozsváth Judit: Beszélj, kérlek, a Keresztirány születésének körülményeiről!

Sidó Éva: A Keresztirány története talán ott kezdődik, hogy 2001-ben a nagyváradi Majoros Tiborral és feleségével, Mártával, majd később Szilágyi Lászlóval elkezdtünk gyerektáborokat szervezni. Korábban külön-külön már szerveztünk ehhez hasonlókat, mindenki a maga területén: gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek. Aztán amikor 2004-ben az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Mozgalom (EKKM) Tanácsa úgy döntött, hogy külön figyelmet szentel a fiatalok evangelizációjának, a vezetők engem kértek fel, hogy koordináljam ezt a tevékenységet. 2004-től már az EKKM zászlaja alatt szerveztük a táborokat, és évről évre egyre több gyerek és fiatal érdeklődött táboraink iránt. Viszonylag hamar kiderült számunkra, hogy kevesen vagyunk ahhoz, hogy Erdély-szinten eleget tegyünk ennek a feladatnak, ezért már 2005-ben felmerült a munkatársak képzésének gondolata. 2006-ban összeállt egy terv, de csak 2007-ben tudott útnak indulni a vezetőképző, amelyre főként azokat a fiatalokat hívtuk össze, akik „kinőttek" a táborainkból és jelezték, hogy szeretnének ők is bekapcsolódni, továbbadni azt, amit kaptak. Így indult el a HaT (Hited add Tovább) vezetőképző iskola. Jelenleg 21 elkötelezett munkatársunk van három egyházmegyében, és ennek köszönhetően idén nyáron hat tábort szervezünk 6-25 év között minden korosztálynak.

O. J.: Milyen célokat tűzött maga elé a Keresztirány, és miként sikerül megvalósítani azokat?

S. É.: Fokozatosan nőtt ki a szervezet, előbb „csináltuk", aztán nevet adtunk neki. Sok fiatal ilyen kérdésekkel fordult hozzánk a táborok alatt: „Itt most nagyon jó minden, de amikor hazamegyünk, az már nem ilyen, a plébánián nem tudunk ilyen komolyakat beszélgetni, ilyen jókat szórakozni, az egészen más, hogyan tudnánk ezt hazavinni?" Vagy: „Most nagyon közel érzem magam Istenhez, és remélem, ez nem múlik el néhány hét alatt, mint máskor". Mi is elkezdtünk ezen gondolkodni, és első lépésben azt tűztük ki magunk elé, hogy évközben is szervezünk kisebb alkalmakat, ahol lelki töltetet kaphatnak a fiatalok. 2006 februárjában szerveztük az első ilyen találkozót Marosvásárhelyen. Inkább lelkigyakorlat jellege volt, és azt láttuk, hogy nagyon jó a fiataloknak egy ilyen hétvége, ahol kicsit kikapcsolnak, töltekeznek. Közben már beindult a KFT (Keresztény Fiatalok Találkozója), amibe szintén bekapcsolódtunk, így a nyári táborokon túl volt ősszel és tavasszal egy közös hétvégénk a fiatalokkal. 2008 óta már télen is szervezünk egy rövidebb tábort.

Minket tehát a szükség, az igény, a fiatalok kérdései és visszajelzései vezettek leginkább. Ezeken elgondolkodtunk, imádkoztunk, Istentől bölcsességet kérve igyekeztünk válaszolni.

Természetesen közben kialakult egy látás, jobban megfogalmaztuk azokat a célokat, amelyek teljesítésére, úgy véljük, Isten hívott el bennünket. Az idő múltával egyre inkább körvonalazódik számunkra, hogy miért is vagyunk, miért is tesszük, amit teszünk, és hova szeretnénk eljutni ezzel a munkával.

Célokat főképpen 2006 óta tűztünk magunk elé. Előbb csak azt, hogy fiatalokat neveljünk az örömhír továbbadására, majd plébániai, ifjúsági csoportok segítését - hitük mélyebb megélésében, közösségi kapcsolataik erősödésében támogatva őket. Ezek a célok idővel kikristályosodtak, letisztultak, s mára három irányvonal rajzolódott ki: az evangelizáció (személyes találkozásra hívni a fiatalokat az élő Istennel, segíteni őket egy rendszeres imaélet, Istennel való személyes kapcsolat kialakításában, hitben való növekedésben), a közösségépítés (kapcsolattartás az általunk megszólítottakkal - arra buzdítjuk a fiatokat, hogy csatlakozzanak a helyi plébániai ifjúsági csoportokhoz, és ameny-nyiben tudjuk, segítjük az ifjúsági csoportok növekedését találkozók, táborok és lelkigyakorlatok által), képzés. Egyre több fiatalt hív el Isten a szolgálatra, és nekünk is egyre több munkatársra van szükségünk; a HaT (Hited add Tovább) képzés ezt a célt szolgálja. A képzés során egy utat járunk be együtt: a vágytól, megérzéstől (hogy szolgálni szeretnénk) eljutunk oda, hogy elkötelezetten és legjobb tudásunk szerint, az egyház tanítását szem előtt tartva szolgáljunk a fiatalok felé.

Sok mindent elértünk már, de ez még mindig csak a kezdet. Nem szeretek „eredményeket" felmutatni, hiszen ezek nem a mi eredményeink. Mi igyekszünk figyelni arra, amit Isten mond, csak tesz-szük a dolgunkat abban a tudatban, hogy Isten hívott erre. És Isten megáldja a munkánkat. Ez az áldás az, ami látható. A fiatalok jönnek, hívnak, és bekapcsolódnak a Keresztirány vérkeringésébe. Ez Isten műve bennük, és bennünk. Ahogy azt a nevünk is sugallja: a kereszt irányába tartunk.

O. J.: Ismertesd, kérlek, a Keresztirány szervezeti felépítését!

S. É.: Mivel a Keresztirány ifjúsági szolgálatot jelent, a szervezeti felépítése is ilyen. A munkatársak főként önkéntesek, vannak köztük tapasztaltak és kezdők. Alapvetően „csapatjátékosok" vagyunk: csapatban szervezzük minden programunkat, és nyitottak vagyunk a másokkal való együttműködésre. A szolgálat szervezése háromszintes: stáb - team - szűk-team (mindig a szintnek megfelelően jut a felelősségből és kötelességből).

A szolgálatot egy vezető csapat (ún. „szűk-team") irányítja, amely jelenleg a következő személyekből áll: András Szabolcs, Görbe Erika, Kajtár Gergely, Kis Orsolya, Tódor Erzsike a gyulafehérvári főegyházmegyéből, Szilágyi László a váradi egyházmegyéből és Bakos Hajnalka, Bogdan Krisztina, valamint jómagam a temesvári egyházmegyéből. A vezető csapaton túl vannak elkötelezett, tapasztalt munkatársaink (ők a „team" tagjai), akik a programok kidolgozásában és megszervezésében - weboldal, újság, képek, videók szerkesztésében, kapcsolattartásban stb. - segítenek. Ezentúl vannak lelkes fiatal barátaink, akik egy-egy program szervezésében vesznek részt, kisebb feladatokat vállalnak, félig még résztvevők, félig viszont már szervezők. Próbálgatják szárnyaikat és növekszenek az elköteleződésben -és sokszor bölcsességben, türelemben. Ők a „stáb".

A csatlakozásnak vannak lépései. Szeretjük tudni, kikkel dolgozunk együtt, és szeretjük, ha munkatársaink tudják, kikhez csatlakoztak. Ezért az első lépés a „keresztirányos" programok megtapasztalása. El kell jönni, résztvevőként meg kell nézni, milyen egy programunk. Ezután lehet valaki stáb-tag, vagyis félig résztvevő, félig már szervező. Ekkor már úgy van jelen a programon, hogy van valamilyen feladata, felelőssége. Ha pedig többet szeretne tudni, szeretné megtanulni azt, amit mi már megtanultunk, és velünk együtt szeretne tovább növekedni, akkor a vezetőképző elvégzésével válhat team-taggá.

O. J.: Mely eseményeket emelnéd leginkább ki az elmúlt időszakból?

S. É.: Két eseményt emelnék ki, ezek meghatározóak a Keresztirány életében. Egyik a 2008-as RELaY-konferencia, amelyre csapatostul vonultunk ki Csehországba. Egy ötnapos program volt, amire Európa különböző részeiről érkeztek résztvevők. Nagyon sokat tanultunk az előadásokból, a műhelyekből, megosztásokból, alkalmunk volt „csak úgy" együtt lenni és álmodozni arról, vajon milyennek is képzeli el Isten az erdélyi fiatalok jövőjét. Ez az együtt töltött idő nagyon átalakított bennünket és a szolgálatunkat is, a konferencia után új fejezet kezdődött a Keresztirány életében. Minőségi változások következtek, majd ezeket követték a mennyiségiek. Szerintünk az első fontosabb, de természetesen örülünk a másodiknak is.

Egy másik fontos lépést is kiemelnék. 2007 novemberében az akkori vezetőkkel arra kaptunk indíttatást Istentől, hogy a HAT vezetőképzőt ajánljuk a Szűzanya oltalmába. Ezt akkor meg is tettük. Az akkori vezető csapattal később az egész Keresztirányt a Szűzanya oltalmába és gondviselésébe ajánlottuk. Nem volt ez nagy ceremónia, csak imádkoztunk, és megkértük a Szűzanyát, hogy legyen a patrónánk. Ezt megerősítendő, idén egy képzőzarándoklatot szerveztünk a munkatársaknak, és ötvenen elmentünk Medzsugorjéba, ahol már közösen, szintén nagyon egyszerű formában megújítottuk ezt a felajánlást. Hisszük, hogy aki Jézust felnevelte, akire Isten „rábízta" egyszülött fiát, az nekünk is, és az erdélyi fiataloknak is jó nevelője lesz.

O. J.: Az eddigiekből egyértelmű, hogy a Keresztirány életében különösen fontosak a képzők, táborok, közös kirándulások. Ismertesd részletesebben ezeket!

S. É.: Képzéseink átlagosan kétévesek és tizenkét hétvégés kurzusból állnak. Elindulunk a keresztény élet alapjaitól: imaélet, bibliaolvasás, kapcsolatok, talentumok, egyházunk kincsei (szentségek, szentek tisztelete, tízparancsolat), majd továbblépünk az egyház által ránk bízott küldetés, az evangelizáció irányába. Végül a vezetésről esik szó: vízió, közösségépítés, szolgáló lelkület, alázat. A kurzusok kidolgozói közül mindnyájan teológiát végeztünk, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy a fiatal generáció mozgatói ismerjék az egyház tanítását. Ezért gyakran vesszük kézbe a katekizmust, a zsinati dokumentumokat, egyházatyák és pápák írásait. Ugyanakkor ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy egyetemi kurzust, ahol a diák beül a padba, hallgat és jegyzetel, aztán levizsgázik. Nagyon kreatív és gyakorlatias módszerrel dolgozunk, megbeszéljük a felmerült kérdéseket, gyakran vannak fórumok, és nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a lelki életre. Minden egyes kurzus egy lelkigyakorlattal ér fel. Ezenfelül persze az elsajátított ismereteket gyakorlatban lehet kamatoztatni az otthoni csoportokban és a Keresztirány által szervezett programokon. Sokan nem csak itt, hanem egyházkerületi, egyházmegyei programokon, a Szent András evangelizációs iskola kurzusain, egyetemi lelkészségeken is használják az itt szerzett tudásukat, tapasztalatukat.

A táborokról nem szeretek én beszélni, úgy gondolom, hogy a résztvevők beszámolói a legbeszédesebbek. Hihetetlen sokszor, milyen ajándékokat készít Isten a fiataloknak! Mi csak a terepet készítjük elő. Számomra minden program egy csoda. Látom azt, hogy életek változnak meg, kapcsolatok rendeződnek, sebek gyógyulnak be. Ezt távlatokban is lehet látni. Volt például olyan eset, hogy egy fiú, aki az első táborban csak azt leste, hol a kocsma, mikor lehet elbújni valahova cigarettázni, hogyan lehet ellógni a programról valamelyik lánnyal, egy év múltán teljesen megváltozott: már nem cigizett, sőt rászólt a társára, hogy nem jó szeszes italt fogyasztani és tisztán kell megélni a komoly párkapcsolatot. Aztán megint eltelt egy év, és már szervezőnek jelentkezett. Odaengedtük és kellemes csalódást okozott, milyen komolyan végezte a rábízott feladatokat. Ezek az igazán nagy csodák! Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy sok ilyen csodát engedett megélnem, pedig még csak néhány éve kezdtük.

Hogy mitől másak a mi táboraink, találkozóink? Van egy sajátos módszertanunk, de ez önmagában nem képes új életet adni vagy megváltoztatni bárkit is. Ez olyan, mint amikor kinyitom az ablakot, hogy bejöjjön a friss levegő. Nem az ablaknyitástól lesz friss a levegő, hanem a beáramló levegőtől. Ilyen „ablaknyitók" vagyunk mi is. Nincs birtokunkban a friss levegő, csak lehetővé tesszük, hogy a fiatalok számára „elérhető" legyen. Természetesen nekik kell „beengedni", és mi elmondjuk, mit kell ehhez tenniük. Ennyi. A többi Isten műve.

O. J.: Milyen kapcsolatokat ápol és épít a Keresztirány?

S. É.: A Keresztirány több irányba igyekszik kapcsolatokat építeni. Elsősorban kapcsolatunk van az EKKM-mel, ők folyamatosan imádkoznak értünk, és sokat tanulunk tőlük. Kapcsolatban vagyunk ifjúsági csoportokkal, rendszeresen értesítjük az egyetemi és ifjúsági lelkészségeket a programjainkról és igyekszünk bekapcsolódni az általuk szervezett programokba. Kapcsolatban vagyunk nemzetközi katolikus ifjúsági szervezetekkel, vezetőkkel, eljárunk külföldi továbbképzésekre, ahol másoktól tanulhatunk, és mi is megoszthatjuk tapasztalatainkat másokkal. Ilyen képzések, találkozók voltak Czesztochowában, Rómában, Heiligenbrunnban, Budapesten, Prágában. Három ízben Németországból jött egy-egy csoport át hozzánk, idén Hollandiából hívtuk meg a nyelvtábor előadóját, Gert Overmeert, és Angliából jön egy ifjúsági vezető, de voltak már nálunk Amerikából, Indiából, Magyarországról is. Ugyanakkor igyekszünk elősegíteni a kapcsolatépítést az erdélyi csoportok között is. E célból született a Látlap, a Keresztirány saját ifjúsági lapja, amelyet az ifjúsági csoportok szerkesztenek, és benne megosztják egymással élményeiket, terveiket, különféle témákkal kapcsolatos meglátásaikat. Van internetes oldalunk, ahol néha komoly eszmecserék folynak a fórumon, és ahol sokan személyes blogban mesélik el, mit cselekszik Isten az életükben, majd hozzászólnak egymás bejegyzéseihez. Van levelezőlistánk is, ahol információkat küldünk szét. Legfrissebb kezdeményezésünk kapcsolattartás terén, hogy a Facebookon is létrehoztuk a Keresztirány-csoportot, ahova bárki csatlakozhat, képeket tölthet fel, írhat a többieknek. Feltesszük a közelgő eseményeinket, reméljük, hamarosan videók is felkerülnek.

O. J.: Vannak-e titkon dédelgetett terveitek?

S. É.: Legkedvesebb tervünk, hogy Erdélyben minden plébánián „hemzsegjenek" az olyan fiatalok, akik ismerik és élik a hitüket. Viccesen azt mondtuk egyik munkatársi megbeszélésen, hogy ha ez összejön, „elmegyünk nyugdíjba". Valóban, fáj a szívem, amikor ilyesmiket hallok a fiataloktól: „úgy szeretnénk mi is összegyűlni a plébánián, énekelni, imádkozni, Bibliát olvasni, kérdezni a plébános úrtól, de nem engedi, vagy nincs kivel, a fiatalokat nem érdekli az ilyesmi." Ilyenkor arra gondolok, ha nekem ennyire fáj ez, aki semmit nem tettem ezekért a fiatalokért, csak meghallgattam őket, akkor Jézus Krisztusnak, aki életét adta értük a kereszten, mennyire fájhat! Ezért nagyon fontos számunkra, hogy minden nap imádkozzunk a papokért és a papi hivatásokért. Nem csak a papság évében, hanem már évek óta, hiszen Isten kegyelmi adományait ők közvetítik felénk. És ezért van az, hogy próbálunk olyan programokat kidolgozni, amelyekkel az elkényelmesedett, közömbös vagy csalódott fiatalokat újra be tudjuk „gyújtani". Ilyen a Koktél-program, és egy hasonlót tervezünk 14 évesek számára. Jó lenne, ha a bérmálás során a fiatalok nem „kibérmálkoznának" az egyházból, hanem felelősséggel felvállalnák, hogy „igen, én olyan felnőtt kereszténnyé akarok válni, akire Jézus büszke lehet".

O. J.: Mit jelent számodra a Keresztirányhoz való tartozás?

S. É.: Küldetést és felelősséget. Amikor Isten először megszólított, tizennégy évesen, úgy éreztem, el kell mondjam minden fiatalnak, hogy van Isten, és hogy nem érdemes más „bulit" keresni, mert Istennel élni a legjobb buli!

Odaadom Istennek azt, amit tudok

Kis Orsolya csíkszeredai születésű, az idén diplomázik a kolozsvári Babe§-Bolyai Tudományegyetem pszichológia szakán. Nagyon szereti, amit tanul, és szeretné azokat felhasználni az ifjúsági munkában is. A Keresztirány önkéntes munkatársaként sok időt tölt azzal, amit szeret: játszik, tanul, barátkozik, imádkozik és változik.

O. J.: Milyen körülmények között találkoztál a Keresztiránnyal, és milyen „feladatkör" betöltésére vállalkoztál a közösségben?

K. O.: Tizenhat évesen táboroztam először az ifjúsági szolgálattal, 2004-ben, és ez a tapasztalat nagyon sokat jelentett számomra. Nagy volt bennem a vágy, hogy sok időt töltsek az ott megismert fiatalokkal, hogy részese legyek annak a csodának, amibe ott belekóstoltam, és szeretettel fogadtak. Azóta sokféle szolgálati területen kipróbáltam magam, jelenleg a programok szervezésében, a kapcsolattartásban, a képzésben és a közösségépítésben látom a helyem.

Jól érzem magam abban, amit teszek, és sokat fejlődtem az utóbbi években. Keresem Isten akaratát a jövőmmel kapcsolatban, és úgy látom, hogy egyre inkább a fiatalok felé hív.

O. J.: Meséld el, milyen táborokat szerveztek évente. Milyen célrendszert követtek ezek szervezése során? Hogyan találjátok meg a táborok iránt érdeklődő fiatalokat?

K. O.: Évről évre egyre több tábort sikerült megszervezni és egyre több korosztálynak. Jelenleg vannak táboraink az I-IV. osztályosoknak, az V-VIII. és IX-XII. osztályos korosztálynak, de a táborok egy része az egyetemisták felé is nyitott.

Az I-IV. osztályosok számára idén két helyszínen van lehetőség táborozni. Az egyik helyszín Sólyomkővár (Élesdtől 25 km-re, egy csodálatos kis falu plébániáján), a másik Csíkszécseny (Csíkszereda határán, a Szent Kinga-templom udvarán). A gyerekeknek lehetőségük lesz játékos formában megismerkedni néhány bibliai történettel és egymással. Szeretnénk lehetőséget teremteni arra, hogy Istenhez engedjük a gyerekeket, mert ő az, aki igazán ért a kicsik nyelvén is.

Az V-VIII. osztályos korosztály számára szintén bibliatábort szervezünk Pálpatakán, július 20-27. között. A fiatalok itt is színes, változatos tevékenységeken vehetnek részt, az életkoruknak megfelelően szervezett keretek között. Sok meglepetésre, versenyre és jókedvre számíthatnak a leendő résztvevők.

A középiskolás és egyetemista korosztály számára idén tematikus táborokat szervezünk. Augusztus 1-7. között Pálpatakán kerül sor a nyelvtáborra és a művészeti táborra. A nyelvtáborunkban a fiatalok növekedhetnek az Istennel való kapcsolatukban, illetve az angol, német, román nyelvtudásukban. A művészeti táborban lehet festészetet, fotózást, különböző műfajú és stílusú táncokat tanulni, vagy kipróbálni a hangszertanulást és a színjátszást. A harmadik tábort augusztus 20-27. között tartjuk, szintén Pálpatakán. Ebben a táborban sok kézműves tevékenység lesz, és a lelki élmények mellett mindenki magával visz majd valamit, amit a táborban sikerült elkészítenie.

Az utóbbi két évben Hargitafürdőn téli sítábort is szerveztünk. Ebben is elengedhetetlenek a sajátos, „keresztirányos" hangulatú, közösségi programok. Sokat nevetünk és beszélgetünk, és közben engedjük, hogy a Szentlélek előkészítse bennünk is a karácsonyi „csodát".

A táborokban arra hívjuk a fiatalokat, hogy tegyenek egy lépést Isten felé, és fogadják be azt a szabadságot, amivel ő ajándékoz meg bennünket minden évben. Programjainkat újságokban, levelezőlistákon, szórólapokon, iskolákban, weboldalakon, társasági oldalakon, plébániákon, rádióban hirdetjük. A leghatékonyabban úgy érjük el a fiatalokat, hogy azok, akik egyszer részt vettek a táborban, magukkal hozzák a barátaikat is. A táborainkban általában a jelentkezési határidő előtt betelnek a helyek, és sokan iratkoznak a várólistára is.

O. J.: Az elmúlt évekből nyilván sok szép tábori élmény van mögötted. Ossz meg olvasóinkkal is ezek közül néhányat a legemlékezetesebbek közül!

K. O.: Talán az a legnagyobb élmény, amikor látom a fiatalok tekintetében azt, amit én megtapasztaltam: Isten minden akadályt elsöprő, túláradó szeretetét. Vannak, akik a káros szenvedélyeiket hagyják maguk mögött (és egyik napról a másikra szopóscukorkával járkálnak a táborban a cigaretta helyett), vannak, akik életükben először mondanak igent önmagukra (önfeledten vesznek részt a játékban, beszélgetésben, odajönnek és megosztják velünk a bizalmas kérdéseiket), és vannak, akik felfedezik a tehetséget, képességet önmagukban valami olyasmire, amiről korábban nem is álmodtak.

Az első táboromban a lelki programok alkalmával én is olyan barátokat találtam, akikre most is számíthatok, és akik engem is megajándékoztak a bizalmukkal - ez nagyon sokat jelent számomra.

O. J.: Érdekes a Keresztiránynál szokásos „tisztasági ígéret". Mi vezetett ennek elindítására? Hogyan fogadták/ fogadják a fiatalok?

K. O.: Mi, a programok szervezői is fiatalok vagyunk, akik nap mint nap szembesülünk a világ ilyen jellegű hangos hirdetéseivel. Mi hiszünk a tiszta, Isten áldásában megélt párkapcsolatban, és arra gondoltunk, hogy erről szeretnénk tanúságot is tenni. Nem találtunk fel semmi újat, csatlakoztunk azokhoz a fiatalokhoz, akik világszerte válaszoltak Isten hívására. Amikor egy tizen- vagy huszonéves fiatal úgy dönt, hogy tisztasági ígéretet tesz, akkor szembe fordul az árral, és nem sodródik együtt azokkal, akik megadják magukat a világias értékrendnek. Elkezdi a saját életét felelősséggel és szabadsággal élni, ami megteremti a lehetőséget arra, hogy fejlődjön a hitében és személyiségében is. A fiatalok közül sokan felismerik az ebben rejlő lehetőséget, és ezért döntenek a tisztaság mellett.

Egy - önkéntesen vállalt - tisztasági ígérettétel az egész közösség ünnepe, ezért megvan ennek a formája, forgatókönyve: felkészülünk rá és imádkozunk is érte. A visszajelzések alapján az ígéret sokat segít a fiataloknak abban, hogy tanúságot tegyenek, és megmaradjanak Isten tervében. A fiatalok részéről pozitív visszajelzéseket kapunk, de az idősebb generációból is vannak, akiket nagyon meglep az ígérettétel.

O. J.: Mit jelent számodra a Keresztirányhoz való tartozás?

K. O.: Lehetőséget és ajándékot. Isten olyan emberek közé vezetett, akikkel közös terveink vannak, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Úgy érzem, hogy jobban, tartalmasabban és értelmesebben nem tudnám felhasználni az időmet, mint azzal, hogy Istent szolgálom a magam módján. Odaadom Istennek azt, amit tudok, hogy kezdjen vele azt, amit tud... Örülök, hogy fiatal vagyok, és tehetek is valamit azokért, akiknek még nincs személyes tapasztalatuk Istennel. A Keresztiránynál mindig zajlik az élet, tele van meglepetéssel és lelkesedéssel, fiatal és fiatalos, én ezt (is) szeretem benne.

Lehetőség, hogy kibontakozhatok és növekedhetek a szolgálatban

Gárbea Erika a Babe§-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karának másodéves hallgatója, didaktikai teológia szakon. Csíkszeredában született, iskoláit is ott végezte, majd távoktatáson újságírást kezdett tanulni. Egy év után látta, hogy az nem az ő hivatása, és 2008-tól teológiát tanul. Hitoktató szeretne lenni, aki által a gyerekek már az iskolában megtapasztalhatják Isten szeretetét. Tizenkilenc évesen vett részt egy „keresztirányos" ifjúsági találkozón, és ott tapasztalta meg először az élő Istent. A következő évi találkozó után sok minden megváltozott az életében: kisebbségi komplexusa lassan eltűnt, mert azt látta, hogy a közösségben úgy fogadják el, ahogyan van, és - a korábban tapasztaltakkal ellentétben - figyelnek rá.

O. J.: Miként találkoztál a Keresztiránnyal és milyen szolgálatokat vállalsz a közösségen belül?

G. E.: 2006 nyarán részt vettem egy, a Keresztirány által szervezett ifjúsági találkozón. Ezt életem egyik legnagyobb áldásaként tartom számon. Csak azért mentem el, mert a mi házunktól ötven méterre lévő deszkatemplomnál szervezték meg. Akkor vettem részt életemben először szentségimádáson és tapasztaltam meg először, hogy Isten valóban szeret engem. Egy év múlva még intenzívebben éreztem, hogy szüksége van rám, ezért elkezdtem járni a csíktaplocai közösségbe, ott kezdtem kibontakozni. 2008-ban meghívtak a HaT-képzőre, és annak befejeztével elköteleződtem a Keresztirány mellett, ezzel Isten országának építéséhez adom hozzá a saját „téglámat". Az én szolgálatom a Keresztirányon belül az I-IV. osztályos gyerekekkel való foglalkozás. Ez magába foglalja a nekik szánt táborok szervezését és levezetését is. Ezen túl a kapcsolattartás is az én feladatom, amit csak most tanulok. Rendezvényeink után egy beszámolót kell írjak a honlapunkra, tartanom kell a kapcsolatot a támogatóinkkal, a szolgálókkal és az egyházi vezetőkkel is.

O. J.: Mi indított komolyabb elköteleződésre a HaT-képző után?

G. E.: Az első HaT-képzőmön a Tízparancsolatról, a szentségekről és a szentek közösségéről volt szó, amik által megismerhetjük egyházunk gazdagságát. Itt a gyónás szentsége került a középpontba, és azt vizsgáltuk meg, hogyan állunk a Tízparancsolat megtartásával. Nekem mindig nehezen ment a gyónás, de akkor annyira megtapasztaltam a Szentlélek erejét, hogy azt a

gyónást életem gyónásának nevezhetem. Őszintén sikerült az Úr elé állni, és tiszta szívből bocsánatot kérni. Ezen a hétvégén beszéltünk arról is, miként lehet élő kapcsolatom Istennel, ami abban bontakozhat ki, hogy szentségekhez járulok, naponta szentírást olvasok, lesz napi személyes imaidőm és egy közösségem, ahová tartozom. Azóta törekszem naponta időt tölteni Isten jelenlétében imádkozva és Szentírást olvasva. Hetente többször is részt veszek szentmisén és szentségekhez járulok.

Az említett alkalom óta sikerül erre az alapra építenem az újabb információkat és egyre jobban felismerem Isten akaratát az életemben. Nagy felismerés volt számomra az is, hogy felelős vagyok mindenkiért a környezetemből.

O. J.: Hogyan készülsz a nyári táborvezetésre?

G. E.: Első alkalommal történik ilyen az életemben - Isten kegyelmének tartom, hogy megkaptam ezt a szolgálatot. Olyan kislány voltam, aki mindig izgult, amikor meg kellett szólaljon az emberek előtt, ezért nem is nagyon voltak barátaim. Ahogy elkezdtem járni a taplocai közösségbe, ezek a dolgok kezdtek változni, és lassan kigyógyultam sérüléseimből. És most én fogom vezetni ezt az I-IV. osztályos gyermekek részére szervezett tábort, amit eddigi életem legnagyobb szolgálatának tartok. Tavaly csak team-tagként vettem részt benne, s gyakorlatba ültethettem mindazt, amit a HaTon tanultam. Kezdetben úgy volt, hogy Sidó Éva és Majoros Tibor is jelen lesznek szupervizorként, de a túljelentkezés

miatt úgy döntöttek, hogy szervezzünk két tábort: egyiket a nyugat-erdélyi, a másikat a kelet-erdélyi gyerekek részére. Utóbbi - az általam vezetett - az én lakhelyemen, Szécsenyben lesz. Bár Éva és Tibor nem lesznek velem, mert ők éppen a másik tábort fogják vezetni, a legnagyobb segítő velem lesz, és hiszem, hogy a legjobbat fogjuk kihozni ebből a táborból.

A tábor célja, hogy a gyerekek megtapasztalják Isten szeretetét, ezért úgy kell bemutatni nekik az ó- és újszövetségi történeteket, hogy az számukra közeli és élményszerű legyen. Fontos, hogy olyan környezetet tudjunk kialakítani a hét során, amelyben a gyermekek szeretve, elfogadva, értékelve érzik magukat. Mindehhez olyan stábtagokat hívunk meg, akik szeretnek kicsikkel foglalkozni és tudnak a nyelvükön beszélni. A tábor egy napja a következőképpen alakul: reggel tornával kezdünk, amit a reggeli követ. A reggeli nagyon jó alkalom arra, hogy a gyerekek érezzék, már a nap első óráiban rájuk figyelünk: segíthetünk nekik megkenni a kenyerüket, teát, tejet tölthetünk a poharaikba és elbeszélgethetünk velük. A reggeli ima után következik egy rövidebb tanítás, amit - lehetőségeinkhez mérten - kreatívan szoktuk tartani. Ezt a vélemények, benyomások, érzések megosztását lehetővé tevő csoportbeszélgetések követik, majd egy kreatív foglalkozás, ami által az aznapi igét gyakoroljuk, ismételgetjük. A tavaly kifestő lapokat használtunk, amiket a tábor végén hazavihettek. Az ebédet követően többféle játék vagy kézügyességi feladat közül választhatnak a gyerekek. A lányok megtanulhatnak cérnából karkötőt, keresztet vagy nyakláncot készíteni, különböző labdajátékokat játszhatnak és egyéb csoportjátékokon vehetnek részt. A fiúk focizhatnak, pingpongozhatnak, sakkozhatnak, malmozhatnak.

A programokból is látszik, hogy azok teljes ideje alatt szükség van felnőtt felügyeletre. Erre már a szervezés idején készülünk a stábtagokkal. Mindig ott vagyunk a gyerekek mellett és úgy törekszünk a programok levezetésére, hogy azok jó élményként éljenek tovább bennük, és sikerként gondoljanak vissza rá.

O. J.: Mit jelent számodra a Keresztirányhoz való tartozás?

G. E.: A lehetőséget, hogy kibontakozhatok, növekedhetek a szolgálatban és megoszthatom a testvérekkel mindazt, amivel az Úr megáldott: a szeretetet, a szolgálatkészséget, az életkedvet, a lelkesedést. Sokszor gondolkodtam el azon, hogy mit tennék, ha nem lenne az életemben az Isten szolgálata, és még egyszer sem tudtam egyebet kitalálni.

Istent az életünkkel tudjuk dicsőíteni

Kajtár Gergely az idén diplomázott informatikából. Jelenleg Csíkszeredában él. Szeret együtt lenni a vele egykorúak-kal és fiatalabbakkal, és küldetésének tekinti, hogy tanúságtevő életet éljen.

O. J.: Szolgálatotoknak igényesen megtervezett és gyakran frissített honlapja is van, amivel te foglalkozol. Mutasd be, kérlek, olvasóinknak ezt az internetes oldalt!

K. G.: A Keresztirány víziója magába foglalja a fiatalok Krisztushoz vezetését. Ha pedig fiatalokról van szó, akkor fiatalosan, az ő nyelvükön kell közölnünk velük az evangéliumot. Ezt megtesszük úgy is, hogy táborainkban -általában - fiatalok vezetnek fiatalokat. Ugyanakkor annak ismeretében, hogy ma már szinte minden fiatal rendelkezik internet-hozzáféréssel, létrehoztuk a keresztirany.ro honlapot, amely nem csak rendezvényeinkről, programjainkról számol be, hanem tartalmas, a lelki növekedést szolgáló cikkek közzétételét is lehetővé teszi. Mindezek mellett programjainkról kép- és videóanyagok is találhatók, blog (internetes nyilvános napló) és fórumszolgáltatások is működnek.

Tapasztaljuk, hogy a világnak nem tanítókra, hanem hiteles tanúkra van szüksége. Naponta átlagban ötven új (legalább egy hete az oldalon nem járt) látogatónk van, így napi ötven ember számára közvetíthetjük - közvetlen vagy közvetett módon - az evangéliumot (igékben, elmélkedésekben, képek által, rendezvények hirdetésével stb.). Azt tapasztaljuk, hogy Isten megáldja az evangelizációnak ezt a módját.

O. J.: Isten dicsőítése központi helyet kap közösségi összejöveteleiteken. Miképpen teszitek ezt?

K. G.: Valóban, Isten dicsőítése nagyon fontos az összejöveteleinken. Istent mindenekelőtt az életünkkel tudjuk dicsőíteni, de közösségileg is. Tudjuk, hogy a zene szép és felemelő. Én hiszem, hogy a zene is Isten alkotása ebben a világban. Tapasztalom, hogy a zene által Istent dicsőíteni egy új dimenzió, egy új imádság... A dicsőítés során dalok és szabad imák által közeledünk Istenhez. Nagyon szép és értékes „fegyver" a rózsafüzér is, én azt is szoktam imádkozni, de Isten saját szavaimmal való megszólítását is fontosnak tartom, hiszen Jézus személyesen engem váltott meg. Problémáim, kérdéseim, kéréseim, hálaadásaim Isten elé terjesztése, a folyamatos kapcsolat Jézussal nagyon fontos ahhoz, hogy éljen a hitem. És ahhoz hogy másoknak Jézusról beszéljek, előbb le kell ülnöm az ő lábaihoz, időt kell töltenem vele, hogy még jobban megismerjem őt, hiszen akit nem ismerek, arról nincs, mit mondjak.

Közel két éve alakult meg az Új Remény nevű, a Keresztirány szolgálattól független zenekarunk. Jelenleg öten vagyunk a zenekarban, amivel Istent szolgáljuk. A zenekarból többen is írunk dalokat. Általában dicsőítő dalokat írunk, de vannak tanúságtevő dalaink is. A közeljövőben tervezzük az első CD felvételét.

O. J.: Mit jelent számodra a Keresztirányhoz való tartozás?

K. G.: A Keresztirány képzésein, programjain nagyon sokat formálódtam hitéletemben, ezek által Isten irányt adott az életemnek. Nagy öröm számomra, hogy nagyszerű, hiteles emberekkel dolgozhatok együtt, építhetem Isten országát. Fiatalokkal vezetünk fiatalokat. A fiatalok számára a legközelebbi korosztály tud a leghitelesebben tanúskodni Krisztusról.