Könyv
gYERMEK–LÉLEK–FEJLŐDÉS–MESE–KÖNYV
Antalfai Márta: A női lélek útja mondákban és mesékben

 

Sok szülő hálás azért, hogy létezik mesecsatorna a televízióban, hogy interneten is elérhetőek különböző mesefeldolgozások. Míg nem is olyan régen a gyermekek szüleiktől vagy nagyszüleiktől népmeséket vagy klasszikusnak is beillő műmeséket hallhattak, ma a képernyőn ugráló furábbnál furább alakok történeteit ismerik. Igaz, a képernyő leköti a gyermeket, a szülő pedig kényelmesen végezheti munkáját, netán egész napos munkája után pihenhet. De gondolt-e már valaki arra, mivel lesz kevesebb a modern meséken felnövő gyermek (képzeletvilága)?

Akár realizáljuk, akár nem, a népmesék és a belőlük forrásozó írói munkák olyan általános archetípusokat, motívumokat tartalmaznak, amelyek a leírt esemény megértetésén túl is közölnek valamit, valami általánosan igazat, fontosat. A meséket, akár beismerik, akár nem, a felnőttek is kedvelik, hiszen sejtenek valamit azok mélyebb értelméből, ami több, mint amit a racionális világ nyújtani képes. Ezen történetek alapstruktúrái mondhatni állandóak, a világ bármely részén fellelhetőek. Ezek hozzák mozgásba a befogadó lelki dinamikáját, megérintik és aktiválják tudattalanjának azt a részét, mely analóg az egyénnel. Ezt a feltevést támasztják alá Bruno Bettelheim kutatásai, ő azt állítja ugyanis: a mesék szükségesek az én fejlődéséhez, a feszültségek lelki feldolgozásához és ellenőrzésének megtanulásához. A gyermekek, anélkül, hogy egy szimbólumszótárat a kezükbe vennének, vagy előzőleg a szülők tisztáznák velük, az adott mese eseményei vagy szereplői a hétköznapi életből mit is képviselnek, megértik a képbe zárt valóságot.

A magyar mese- és mondavilág különösen gazdag az archetípusok szimbólumaiban, érdekes módon főként a női lélek fejlődését leképezőekből van több. Antalfai Márta klinikai szakpszichológus könyve ezekkel foglalkozik mélyrehatóbban. Munkája olvasmányos útmutató a lelki fejlődés egyenetlenségeiből és elakadásaiból eredő komplexusaink felé. Írásában a női személyiségfejlődés kora gyermekkortól fiatal felnőttkorig tartó időszakát vizsgálja, mesék és mondák (legfőképpen Jókai Mór Az istenhegyi székely leány népmesei-mondai ihletettségű írása) archetípusainak elemzésével közelítve a lélektanhoz. Állítása: a tudományos fejtegetésekre épülő elméletekhez képest ezek a történetek közelebb állnak a lelki fejlődés törvényszerűségeinek érzékeltetéséhez. A szerző a konkrét elemzések előtt kitér néhány fontos elméleti tudnivalóra, az első fejezetekben tárgyalja a mesék és mondák főbb vonásait, különbözőségeit és hasonlóságait, bemutatja a bennük előforduló szimbólumokat, illetve a női mesealakokat és archetípusokat. Majd a mese tartalmának ismertetése után rátér az abban lévő szimbólumok univerzális archetípusokkal való összehasonlítására. A mese főhősének, Ilonának fejlődését nyomon követve mind a jungi, mind a T. Wolff, illetve J. S. Bolen által leírt női alarchetípusokat¹ felismerhetjük, ezek némelyike lényegileg azonos, csupán elnevezésük változik. Antalfai Márta a női személyiségfejlődés motívumaira koncentrálva három fejlődési szakaszt különít el, ezek mindegyikében háromhárom komplexussal kell megküzdeni. Minden újabb fejlődési szakaszt a hősnő egy-egy újabb mesebeli szereplővel való kapcsolatfelvétele jelez. A szerző úgy tekinti át a fejlődési szakaszokat, illetve a káros megragadásokat, hogy mindany-nyiunk által ismert meséket, mesemotívumokat elemez közben. Munkáját olvasva minden nőnek rá kell jönnie arra, hogy valamikor 13-16 éves kora között ő maga is kicsit Hófehérke volt, 22-25 évesen pedig Világszép Ilonka, még akkor is, ha soha nem volt neki szimpatikus az adott hősnő, vagy nem azok az események történtek meg vele.

Az elemzések és a belőlük fakadó következtetések, amelyek nem csupán elméleti megalapozásúak, hanem a szerző pszichoterápiás tapasztalataiból és megfigyeléséből is táplálkoznak, arra mutatnak, a mesék világa mintegy turistajelzésként vezet végig bennünket az emberi lélekben.

A modern mesék, úgy tűnik, elfelejtették és elfelejtetik ezeket a motívumokat. Amellett, hogy megvan a sajátos értékük, szépségük, a mesefilmek nem igényelnek nagy erőfeszítéseket, nem kell a lelket megnyitni előttük, csupán nézni kell. S ha pillanatnyilag le is kötnek, a tanulságuk (ha van egyáltalán ilyenjük) a gyakorlati életre korlátozódik, vagy esetleg a képzeletvilág fejlesztésére. A testet és a szellemet talán megérintik ezek is, de a lelket nem igazán érik el. A népmesékben raktározódott régi tudást nem kellene elzárni azoktól, akik csak tanulják az életet.

Új Mandátum Kiadó, Budapest 2006

Dénes Gabriella

Jegyzet

1 Jungi alarchetípusok: Mária, Anya, Heléna, Szófia; T. Wolff-féle alarchetípusok: Amazon, Médium, Anya, Hetéra; J. S. Bolen által leírtak: Artemisz, Hesztia, Démétér, Aphrodité, Athéné (l. 253. oldal).