Benyik György
nEWMAN, A MEGTÉRŐ ÉS A SZENT (2)
Newman, the Convert and Saint (2)
John Henry Newman as Anglican priest wrote and published many articles. Together with the other representatives of the Oxford move-ment he wanted to modernize the Anglican Church, his research aimed to bring it in harmony with Catholicism. When he published his 90. treaty, he had to leave his parish. In February 1843 he retreated his earlier statements against the Catholics and became a Catholic. He was ordainded a priest in Rome in 1847. He was criticised in the Catho-lic Church as well. He did not revolt but cautioned his friends to accept God's Church as it was. At the end of his life, in 1875 he became honor-ary member of the Holy Trinity College. He was named cardinal by Pope Leo XIII in 1877. He was reckoned as saint even while alive.
Az Oxford-mozgalom
Az angol egyházban sokkal jobban használták a sajtót, mint más egyházakban. Newman és sokan mások akkoriban leírták és megjelentették beszédeiket, sőt rendszeresen publikáltak az újságokban, például az 1793-ban alapított konzervatív újságban, a The British Criticben teológiai, filozófiai és politikai jellegű pamfleteket is. Így történhetett meg, hogy később Littlemore1 papja véleményét igen gyorsan megismerte az egész ország.
Egyetemi lelkészként kezdett foglalkozni ókeresztény egyházi irodalommal, számos tanulmányt írt többek között Tianai Apolloniusról2 és Ciceróról, de foglalkozott a csodák kérdésével is, illetve az antikrisztus fogalmával az egyházatyáknál. Eközben egyre közeledett a katolikus egyházhoz. Sokkolta a kor liberalizmusa, mellyel szemben szerette volna megvédeni az anglikán egyházat. Ez a liberalizmus azt hirdette, hogy nincs egy vallásban sem objektív, biztos igazság, ezért minden vallás azonos értékű, valamennyit el kell tűrni, a dogmák ugyanis csak vélemények. De a mozgalom tagjai nemcsak véleményüket publikálták az újságokban, hanem hihetetlenül nagy volumenű kutatómunkát is végeztek.3
Az Oxford-mozgalom 1833-tól 1841-ig tartó megújulási mozgalomnak tekinthető, egyik legjelesebb képviselője John Keble (1792-1866),4 aki közismert költő is volt, a viktoriánus kor kiemelkedő személyisége, emellett jeles traktátusokat tett közzé. Beszédei 12 kötetben jelentek meg, a legnagyobb hatású beszéde, amit publikált is 1833-ban, a „national apostasy" kérdéséről, vagyis a nemzeti hitvesztésről szólt. Richard Hurrell Froude (1803-1836) szenvedélyes gyűjtője volt a vallási költeményeknek, amelyet a Lyra Apostolica5 gyűjteményben adtak ki, korai halála után a gyűjtést barátai folytatták. A kötet 1836-ban jelent meg Oxfordban, spirituális, bibliai alapú és egyházi szolgálatban jól használható verseket tartalmazott. Edward B. Pusey (1800-1882)6 az egyik legaktívabb vitatkozó volt, az eukarisztiáról, a reális jelenlétről, a feloldozásról és még sok más kérdésről írt traktátusokat, melyekkel igyekezett felrázni a liberális közgondolkodást Angliában. Szerkesztője volt a Library of the Fathers (1-50. kötet, 1838-88)7 patrisztikus sorozatnak, amelyben az ősatyák műveit angolul publikálták. Igen aktív volt ezen a területen még J. W. Bowden, Alfred Menzies is.8 W. Palmer (1803-1885) az ősegyház liturgiáját kutatta, és nevéhez fűződik az ún. „Branch Theory".
Newman és az Oxford-mozgalom
Ennek a mozgalomnak lett egyik szellemi irányítója Newman. Irodalmi hadjáratot indított az anglikán egyház megújulásáért, le akarta győzni a „high church"-ben eluralkodó liberalizmust. Beszédei a szószékről kevésbé hatottak, azokat szinte csak magának olvasta fel, de nyomtatásban igen hatásosak lettek, mert úgy írt, mint aki önmagával is vitatkozik - a gondolkodva hívők szívesen olvastak ilyen eszmefuttatásokat. Írásai közül a leghíresebb és legnagyobb vihart kavart 90. traktátust Newman 1841-ben tette közzé, mely az anglikán egyház hitvallásának, a Harminckilenc Tételnek a katolikus értelmezéséről szól. Ezt a tanulmányt az anglikán egyházi vezetők egységesen elítélték, betiltották a további ilyen traktátusok közzétételét. Fabiny Tibor ezt így fogalmazta meg: „A 19. századi Oxford-mozgalmat a három protestáns évszázad alatt nemcsak az ősegyháztól, hanem immár a klasszikus reformátorok tanításától is elhajló s azt felhígító racionalizmus és liberalizmus megfékezésére támasztotta Isten". Newman ekkor dogmatikailag is egyre jobban közeledett a korábban megvetett, „antikrisztus"-nak és „római rontásnak" tekintett katolikus egyházhoz. Az Oxfordmozgalomban így a katolicizmus és az anglikanizmus között közvetítő irányzat képviselőjeként lépett fel. Az anglikanizmust az ősegyházzal egybekapcsolva középső állást (via media) akart teremteni Róma és a protestantizmus közt, azt remélve, hogy az eredeti anglikanizmus egységesítő pólusa lehet majd az egymástól elválasztott keresztény egyházaknak. Könyvei, levélváltásai, beszédei és szellemi hatása hamarosan túlnőtt Oxford város határain, egész Angliában érdeklődéssel, kíváncsisággal és heves vitákkal reagáltak tüneményes eszmefuttatásaira. 1833-1845 közt több művet írt az egyház védelmében, ő a szerzője az Oxford-mozgalom röpiratszerű traktátusaiból legalább 24-nek, és természetesen a legnagyobb vitát kiváltó 90. traktátusnak is. 1841-ben megjelent utolsó traktátusában megkísérelte bebizonyítani az anglikán és a római egyház tanainak megegyezését, illetőleg az angol egyház tanainak keretében akarta bemutatni a katolikus egyházat. Az anglikán püspökök azonban szembefordultak ezzel a kísérletével, számos támadás érte a nyilvánosság előtt. Lelki-szellemi fej-l ődéséről saját maga írt 1864-ben az Apologia pro Vita Sua című önéletrajzi művében, csodálatos stílusban, Augustinus Vallomások című művéhez hasonlítható lelki mélységeket tárva fel magából.
Newman lelki fejlődése
Legnagyobb bánatára sokan úgy vélték, hogy fondorlatos hátsó szándékkal ír, s azért kezdte megírni vallási nézeteit a traktátusokban, hogy protestáns kenyéren katolikus propagandát folytasson. „A szavahihetőséget azonban a világ is képes megítélni, hiszen ez egy a természetes erények között" - írja Apológiája bevezetőjében. „Az angolokat az emberiség leggyanakvóbb és legérzékenyebb" népének tartja és meg akarja szüntetni azt a vádat, hogy őt rómaiként protestáns kenyéren élőnek tartották. Az Apológia közvetlen kiváltója az volt, hogy 1864 januárjában a Macmillan's Magazinban egy ultraprotestáns kritikát olvasott a katolikus egyház történetéről Charles Kingsleytől (1819-1875),9 amelyben a szerző az ő és általában a katolikus egyház és teológusai szavahihetőségét és őszinteségét tagadta. Előbb vallási nézeteinek történetét írja meg 1833-ig: ez az ifjúsága, egyetemi tanulmányai, konfliktusai és az Oxford-mozgalom szervezésének időszaka, 1833-1839: a mozgalom híressé válása egészen addig, míg Newmannak problémái lesznek a „via media" irányzattal. 1939-1841: ez a híres 90. traktátus megjelenésétől Newman elítéléséig és a jeruzsálemi püspökség ügyéig terjedő időszak. 1841-1845: kivonul Oxfordból, visszavonja a katolikus egyházra eddig tett negatív kijelentéseit, megjelenik esszéje a keresztény tan fejlődéséről. Az utolsó szakasz: megtérése, római papszentelése, valamint ír katolikus egyetemi rektorsága, egészen a bíborossá való kinevezéséig. Kételyei akkor kezdődtek, amikor az egyház prófétai hivatását kezdte tanulmányozni. Kutatásaiból azt a következtetést vonta le, hogy a 16-19. századi anglikánok végül is igen hasonlítanak az ősegyházból ismert monofizitákhoz. Ehhez képest a római egyház elvei ugyanazok maradtak, mint amit egykoron a monofiziták ellenében megfogalmaztak, vagyis az ősegyház teljesen azonos a katolicizmussal.
Az Oxford-mozgalomban végzett kutatásaival az ősegy-házat és az anglikán egyházat szerette volna harmonizálni. Mindezt a dogmák, a szentségek és az apostoli leszármazás, valamint az államtól való függetlenség kérdéseinek keretében tette. A híres 90. traktatus megjelenése után el kellett hagynia a plébániáját, 1841-ben Littlemore papja lett. Erről az időszakról és lelki állapotáról ő maga így vall: „1841 tavaszán Oxford püspökének küldött levelemben már bejelentettem, hogy kivonulok a mozgalomból, de nem adhatom föl kötelességeimet a mozgalomban többé-kevésbé általam toborzott emberek iránt. Arra számítottam, vagy készültem, hogy fokozatosan laikus hívővé válok. Eszembe sem volt kilépni az angol egyházból [.] Nem térhettem Rómához, ameddig eltűrte a Szent Szűz és a szentnek tiszteletét, ami saját lelkiismeretemben összeegyeztethetetlenek tartottam az Egyetlen Végtelen és Örök legfőbb, közölhetetlen dicsőségével" (Apológia, 250. oldal).
Ekkor kezdte tanulmányozni Nagy Szent Leó pápa írásait, többek között biblikus írásait is, és nyilvánvalóvá vált előtte, hogy a római egyház nem szegte meg az ősi hagyományokhoz való tartozást és azok képviseletét. Ekkor kezdte tudatosan keresni a régi anglikán szövegekben a hasonló témákat, hogy anglikán hitének támpontot találjon. Döntő kérdés volt, hogy felfedezte, ha az anglikán egyház Jeruzsálemben alapíthat püspökséget, akkor a római egyháznak is szabad Angliában lennie. Kereste az anglikán egyházban a szentség jegyét. Elvetette a felekezetek közeledésének azt az útját, amikor kölcsönösen alkalmazkodnak egymáshoz, és úgy vélte, az a dolguk, hogy „foglalkozzunk saját dolgainkkal - azzal, hogy előbbre jussunk a szentség, az önmegtagadás az egyszerűség útján, s így méltóbbak legyünk a nagyszerű hivatásunkhoz".
Ezt követően öt év múlva, 1843 februárjában ünnepélyesen visszavonta a katolikus egyház ellen tett korábbi kijelentéseit. Erről az Apológiában így ír: „A kemény szavak használatában tehát bűnösnek vallom magam, de vallomásomban azt is hozzáfűztem, hogy voltak mentő körülményeim. Mindnyájan ismerjük annak a fogolynak a történetét, aki a vesztőhelyen leharapta anyja fülét. Ezáltal nem saját bűnének tényét tagadta, amelyért akasztófa járt, hanem azt fejezte ki, hogy anyjának életmódja őt már kisgyermek korában megrontotta. Ebben az értelemben követtem el én magam is egy bűnt, éspedig ex animo, de másokat is vádoltam azzal, hogy a példájuk vezetett engem tévútra és bűnös állapotra" (Apológia 316). Ezután nekilátott az angol szentek élete megírásának.
1843. szeptember 7-én kérte püspökét, engedélyezze a St. Mary anglikán plébániáról való távozását, szeptember 18-án lemondott állásáról. Egyik barátjának ezt írta: „Victrix causa diis palcuit, sed victa Catoni" - vagyis „a győztes ügy tetszett az isteneknek, a legyőzött pedig Catónak". Ettől kezdve Anglia egyháza laikus tagjának tekintette magát, de nem volt biztos a döntésében. Úgy érezte, jégre ment, amelyen járva valaki figyelmeztette, hogy a jég veszélyes, és ezzel elbizonytalanította őt. Egy ideig bizonytalankodott még ezután is. Úgy érezte, Pascal szavaival „Je mourrai seul", vagyis magányosan fog meghalni. Ezen a fizikai és a lelki magányt értette. Bizonyos értelemben ez az előérzet a későbbiekben igaznak bizonyult.
1854. október 8-án ezt írta: „Ma éjjel várom ide a passzionista Dominic atyát (Barberi Dominic olasz misszionáriusról van szó, aki 1841-től működött Angliában)10 [.] Egyszerű, szent életű ember, aki figyelemreméltó képességekkel van megáldva. Szándékomról nincsen tudomása, én azonban szeretném megkérni arra, hogy fogadjon be Krisztus egyetlen nyájába." Ezen a napon harminc levelet írt, közölve áttérésének hírét barátaival. Sokan úgy gondolták, nehéz hinnie a kenyér eukarisztiában történt átlényegülése tanában. Erről csak ennyit írt: „Én sem hittem benne, amíg nem voltam katolikus. De semmilyen nehézséget nem okozott attól fogva, hogy hinni kezdtem abban, hogy Isten a római katolikus egyházon keresztül szól, s az egyház ezt a tant az eredeti kinyilatkoztatás részének deklarálta." Ekkor Sir Thomas More (Morus Tamás) szavait idézi: „.a bölcsesség és erény választott edényeinek egyike, az átlényegülés tana pedig egyfajta perdöntő bizonyíték. Az a hit, amely kiállja ezt a próbát is, minden próbát kiáll". A szent Szűz eredeti bűn nélkül való fogantatásának kihirdetése kapcsán pedig ezt írta: „Az 1854-es dogmatizáció nemhogy valamiféle zsarnoki kényszer nem volt a katolikus világgal szemben, kihirdetését ujjongással üdvözölték mindenfelé". 1847-ben Rómába utazott, ahol pappá szentelték, majd belépett az oratoriánus rendbe. 1848-ban meghonosítjotta Néri Szent Fülöp rendjét Angliában.
Newman és a liberalizmus
Apológiájában hosszasan fejti ki véleményét a liberalizmusról, megemlítve azt is, hogy Dominic Lacordaire (1802-1861) a fogalmat pozitívan használta. A tanulmány végén pontokba szedi azokat a liberális véleményeket, amelyek ellen küzd. Néhányat érdemes felsorolni ezek közül, ugyanis a korabeli liberálisok azt állították:
2. Senki sem képes hinni azt, amit nem ért meg. Ennélfogva például az igaz vallásban nincsenek dogmák.
3. Egyetlen teológiai doktrína sem több, mint egyes emberek vagy közösségek véleménye. Ennélfogva például egyetlen hitvallás mint olyan sem szükséges az üdvösséghez.
6. Nincs olyan doktrína vagy elv, amely a tudományos következtetések útját állhatná.
7. A kereszténység szükségképpen alá van vetve a civilizációs változásoknak és az idők szavának. Ennélfogva például a katolikus papságra szükség volt a középkorban, de ma már nem föltétlenül.
10. A lelkiismereti szabadság joga magába foglalja, hogy mindenkinek törvényes joga ténybeli, vallási, társadalmi vagy erkölcsi tévedéseket hirdetni és tanítani, föltéve, hogy azok saját lelkiismerete szerint igazak és helyesek. Ennélfogva például mindenkinek joga van paráznaságot és poligámiát hirdetni és gyakorolni.
14. A világi hatalom szentségtörés nélkül elkobozhat egyházi tulajdont. Ennélfogva például VIII. Henrik nem követett el bűnt az egyházi tulajdon elkobzása által.
18. Az erény a tudás gyermeke, a bűn pedig a tudatlanságé. Ennélfogva például ha az iskolázás, a szakfolyóiratok, a vasút, a rendszeres szellőztetés, az öntözés és hasonlók a maguk teljességében kifejtik hatásukat, akkor a lakosság erkölcsösebb és boldogabb lesz.
„Ezeket az állításokat - más hasonlók társaságában - már harminc évvel ezelőtt a liberalizmus jellegzetes tantételei között tartottam számon" - írja Newman, és azért küzdött, hogy ezeket az elveket az anglikán egyház ne fogadja be és ne szentesítse. Elutasította ezeket, kivéve egyet: „Egyetlen vallásos tétel sem fontos, hacsak az ész annak nem nyilvánítja. Ennélfogva például az Atanáz-féle Hitvallás tanítását nem kell elfogadni, ha az nem válik a lélek javára, ellenben a megváltás tanához ragaszkodni kell, ha az a lélek javára van."
Vádak Newman ellen
A csodákkal kapcsolatban hiszékenységgel vádolták meg. Newman az ősegyház csodáiról önálló könyvet publikált. Ebben valószínűségi megfontolás alapján nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy a csodák megtörténtek, éppen úgy, mint azt, hogy nem.
Megvádolták hazugsággal és kétértelműséggel, többek között arra is utalva, hogy Ligouri Szent Alfonz11 nézetét követi az igazság elhallgathatóságáról. Erről ő a következőket írta: „Majdnem minden katolikus és protestáns szerző elismeri, hogy helyes ügyben létezik olyan szóbeli félrevezetés, amely nem bűn. Bizonyos esetekben már maga a hallgatás is gyakorlatilag ilyen félrevezetés, ahogy a közmondás szerint is a hallgatás beleegyezést jelent. Másfelől bizonyos körülmények között a hallgatás abszolút tilos, tehát halálos bűn, a katolikus számára, ha például a hit megvallásának kötelessége áll fönn."
Az Apológia 1866-os francia kiadásához függeléket írt az anglikán egyházról, és az oxfordi egyetem szerepéről és jelentőségéről is. Ebből érdemes idézni az első bekezdést: „Nincs talán még egy olyan intézmény, amelyben az angolok feltűnőbb tanúságot tettek volna a politikai és társadalmi kompromisszumokra való képességükről, mint a hivatalos nemzeti egyházban. Luther, Kálvin és Zwingli nemcsak Rómának, hanem egymásnak is ellenségei voltak. A több protestáns felekezet, az erasztiánusok, a puritánok vagy az arminiánusok ugyancsak mások és ellenségesek. Minden túlzás nélkül állíthatjuk azonban, hogy az anglikán egyház hivatalos keretei között mindezen protestáns áramlatok vegyüléke, nem kevés katolicizmussal dúsítva. Az egyház intézményrendszerét VIII. Henrik, VI. Edward miniszterei, Mária, Erzsébet (királynők) a gavallérok, a puritánok, az 1688-as latitudiánusok, valamint a 18. századi metodisták sajátos vallási felfogásuk eredményeképpen egyaránt alakították, ebben a sorrendben. Hierarchiája a középkorból ered, gazdagsága figyelemreméltó, világi helyzete kiemelkedő, politikai befolyása félelmetes. A hivatalos egyház megtartotta a régi egyház szertartásait, imáit és jelképeit. Hitcikkelyeit lutheránus és zwingliánus forrásokból meríti, bibliafordításán a kálvinizmus hagyott nyomot. Azzal is dicsekedhet, hogy egész sor kiváló teológust nevelt föl, különösen a 17. században, akik büszkék voltak rá, hogy sikerrel hozták egyházukat kapcsolatba az ősegyház szokásaival és tanításával. Rájuk gondolva mondta a nagy Bossuet, hogy lehetetlen, hogy az angolok egy nap ne térjenek vissza atyáik hitéhez. De Maistre ugyancsak azért üldözte az anglikán közösséget, mert úgy vélte, hogy nagy szerep hárul rá a kereszténység újraegyesítésében és belső kiengesztelődésében."
Megtérése után
Megtérése után sem oszlik el a gyanú a feje felől, hiszen legnagyobb ellensége, a hajdani római kollégiumi rektor, Nicolas Wiseman (1802-1865) bíboros lett. Vele Rómában találkozott először. A bíborossá lett Kelet-kutató, spanyol születésű lévén, kicsit idegenül (talán féltékenyen is) szemlélte a népszerű Newmant. A következő bíboros, Henry Edward Manning (1808-1892)12 sem tartotta kedves emberének, pedig életútta hasonló volt Newmanéhoz. Eredetileg szintén anglikán papból konvertált katolikus pappá, majd lett bíborossá. Érdekes módon ő is az anglikán liberalizmus ellen küzdött, de bíborosként már megmerevedett a szemlélete és Newmant látta liberális katolikusnak. Sőt, kijelentette: a legveszélyesebb liberális katolikus embernek tartja Angliában. Dublinban ugyan kinevezték a katolikus egyetem rektorának, 1851-től 1858-ig viselte is ezt a tisztséget, de nem engedték, hogy az egyetemet a katolikus ifjúság intellektuális központjává fejlessze. Erre írta meg az egyetemek funkciójáról szóló teológia- és egyháztörténeti tanulmányát, és visszavonult ettől a tisztségétől is. Newman másik nagy csalódása az angol bibliafordítás javítására tett megbízásának visszavonása. Őt, akit már életében az angol próza Shakespeare óta legnagyobb mesterének tartottak, harmadrendű anyagi okokra hivatkozva állították le a nagyvonalú és kitűnően megszervezett munkáról. Aquinói Tamás Catena Aureáját latinból ő fordította angol nyelvre, hogy a protestáns kommentárokat megelőző középkori spirituális hagyományt alaposan megismerje. „Az atyák korai kommentárjai csapongó természetűek, mivel a szóbeliséghez szokott embereket célozta meg, és amelyeket a tikárok írtak le és őriztek meg. Mivel az egyház hagyományát még szigorúan őrizték az élő apostoli eredet miatt, és pontosan beszéltek, hatékonyan, és azokat az adekvát képeket fogalmazta meg a keresztény Expositor, ő képes volt szabadon használni a szent szöveget, és ahhoz hozzáadni a magyarázatot a saját elképzelése szerint, spontán és egyéni elképzelésekkel és azzal a teljes biztonsággal, hogy annak ellenére, hogy úgy látszik, ő a saját gondolatait követi, mégis az írás szavainak értelmét adja vissza, a katolikus egyháznak a saját mélyebben megragadott nézetét tudja adni és megőrzi magát, anélkül, hogy a józanság határán túl lépne. Ennek megfelelően, a korai atyák mutatják a legjelentősebb egyezést az (1) interpretációs princípiumokban és (2) a magyarázat lényegét illetően, és ugyanakkor birtokolták azt a különleges szellemet és módszert, és mindegyik tudott valamit, ami megkülönböztette őt a többitől. Azonban ez a sajátosság a századok folyamán eltűnt, a szóbeli vagy hagyományos oktatás, amely egy adott tanár céljainak felelt meg, megszilárdult az írott hagyományban, és felvette az uniformizált változatlan jellegzetességet mint a Szentírás magyarázatának lényegét. Talán nem tévedünk, ha Nagy Szent Gergelyt (540-604) az utolsó eredeti nagy magyarázónak tartjuk, azt gondoljuk, hogy mivel számos kommentárt írt a Szentírás csaknem mindegyik könyvéhez, igen sok kiváló doktor nézetét a maga neve alatt közölte, talán a magyarázatának a fontosságát nem abban kell látnunk, hogy a régebbi források nyomán haladt. Így az összes későbbi kommentár valójában Catena, vagy legalábbis a korábbi atyák kivonatai, akár kifejezetten idézik valamilyen formában ezeket a saját köteteikben, vagy ezt a napi evangéliumhoz fűzik, amely idővel bizonyos formákat is felvesz, de anyagát tekintve a korábbi tanulmányokat és anyagokat mutat be. A későbbiek jobban alkalmazkodtak az általános olvasóhoz, a korábbiak inkább a teológusok céljait követték."
Bár minden oka meglett volna a lázadásra és engedetlen-ségre, mégis azt írta: „A dolgokon nem javítunk engedetlen-séggel, mert ezáltal csak bonyolultabbá tesszük a helyzetet és késleltetjük az eredményt. Az idő nagy orvosság, minden jogtalanság megbosszulója". Ekkor írta az Apológiát saját becsülete és lelki nyugalma érdekében, Ambrose St. Johnnak és az oratórium atyáinak ajánlva a művét. Befejezése: „Nem szűnök meg imádkozni mindannyiukért, remélve a reménytelent, hogy mindannyian, akik valamikor egyek voltunk, s mint ilyenek, boldogok - az isteni akarat hatalmából, végre egyetlen nyájban és egyetlen pásztor alatt ismét egyek legyünk."
XIII. Leó pápa 1879-ben, 78 éves korában nevezte ki bíborosnak, de nem kérte, hogy Rómába költözzék. Ekkor ezt írta barátjának: „Haec mutatio dextere Excelsi". Még 11 évig viselte szellemi frissességben a bíbort. 1890. augusztus 11-én halt meg, Rednal temetőjébe temették el. Sírkövén ez áll: „Ex umbris et imaginibus in veritatem".
Teológiája
Írásai 32 kötetben jelentek meg, különböző műveltségű közönséghez szólnak.13 A teológiai vitairodalomhoz tartozó írásait lehet teológiai publicisztikának nevezni, bár sok tudományos újdonság van e művekben és alapos kutatásra épülnek. Patrisztikus fordításai mellett tanulmányaiban az ókeresztény eretnekségeket, a zsinatokat és a dogmatikus definíciók történeti hátterét vizsgálta, de nemcsak történészként vagy filozófusként, hanem olyan gondolkodóként, aki az ókori jelenségek továbbélését is észrevette az egyházban. Költeményeiben és imáiban hívő misztikus. Az egyháztörténetben nemcsak az emberi, hanem az isteni elemet is kutatta. „Egyik század olyan, mint a másik, és a benne élők a magukét rosszabbnak látják minden előzőnél." Amikor az egyház csodáival kezdett foglalkozni, az isteni vezetést vizsgálta az egyházban, az egyháztörténelem isteni oldalát igyekezve feltárni. Teológiája inkább ágostoni, mint aquinói jeleket mutat. Nem véletlenül jelszava: „Szív a szívnek beszél". Azt kutatta, hogy egy-egy tanítás neki mit mond, és nemcsak feltárta, hanem azt is elmondta, ő ezt hogyan érti. A feltárt teológia mindig egzisztenciális üzenetté formálódik tolla alatt.
Az elmélkedő és imádkozó Newman
Nem véletlenül fordította Szunyogh X. Ferenc magyarra az imáit és elmélkedéseit,14 konfessziókat átívelő hitében ezek mutatják be legmélyebben személyes kapcsolatát az egyház spirituális hagyományával. Következzék néhány kiragadott idézet spirituális írásaiból:
Az imádság
„Az imádság a vallás lényegéhez tartozik. Ahol imádság van, ott az ember könnyebbülést és vigaszt talál minden ínségében, legyen az akár nagy, akár csupán mindennapos." (G.A. 403 1870)
„Amint az ima az ember szava Istenhez, úgy a kinyilatkoztatás az Isten hangja az emberek számára." (G.A. 404. 1870)
Az egyház és a Szentírás
„A Szentírás olyan fejlődési sorozatot indított el, melyet nem fejezett be. Ez azt jelenti, tévedés lenne a katolikus tanítás valamennyi tételét a Szentírásban keresni." (M.S. 335 1843 2,2)
A hitvallásról
„Az egyház nem tesz hozzá semmiféle olyan dogmát az eredeti hitvalláshoz, csupán azt, ami meggyőződése szerint a hitvallásban már természetszerűen bennfoglaltatott. Ő kapta meg azt a megbízást, hogy a hitvallást kifejtse." (L.D. XXXVIII.129 1870)
„A katolikus dogmák végeredményben csupán kifejezésformái egy isteni ténynek, melyet távolról sem fognák át a kifejezések, s ezer mondat sem merítheti ki és nem is tárhatja föl azok lényegét." (U.S. 332)
Isten népe hitéről
„Conspiratio: egybehangzás nem más, mint az, hogy a tanító és tanított egyház mint kéttagú és mégis egyetlen tanúságtevő együtt tevékenykedik, egymást megvilágítva, és sohasem szakadhat el egymástól". (C.F:M.D. 71 1859)
Kudarcai és elismerései
Tulajdonképpen minden vállalkozása kudarcba fulladt: az Oxford-mozgalom megmerevedett, a katolikus egyetemről visz-sza kellett vonulnia, katolikus egyházi elöljárói kételkedtek benne, főleg azért, mert a laikusok szerepét felértékelte és ennek fontosságáról beszélt jóval a II. vatikáni zsinat előtt. De főleg azért, mert mint mondta, ő azon oldalát látta a tényeknek, amelyek a püspökök és papok figyelmét elkerülték. Így fogalmazott „Ők a vidéki angol nemesség fogalmaiban gondolkoznak, én a tépelődő lelkek és a jövő nemzedék világában élek".
Újabb vállalkozásként a Rambler című folyóiratot kezdte szerkeszteni lelkes civilekkel, de azok túlzásaiért őt tették felelőssé és leállították a lapot.15 Sík Sándor tragikus hősnek nevezi,16 de ő egy kicsit másként látta. Amikor barátai az egyház vezetői ellen lázadnak, ezt írta nekik: „Igyekezzék hinni Isten egyházában. Tegyen különbséget közte és vezetőinek emberi gyarlóságai között. Ne feledje, milyen nehéz a feladatuk, és milyen sokan bírálják őket, bármilyen helyesen cselekednek is. Gondoljunk [az egyház] majdnem kétezer éves tapasztalataira: hány kemény, halálos próbán kellett keresztülmennie. Csaknem akarjuk saját néhány évtizedes tapasztalatainkat többre értékelni?"
Amikor félreállították, így imádkozott: „Ó Uram, áldd meg, amit írtam, és tedd gyümölcsözővé, hogy sok jót tegyen, sok sikert érjen, de ebből - amíg élek - ne származzék rám semmi dicsőség."
Élete végén, 1875-ben az őt megtagadó Oxfordi Egyetem legrangosabb kollégiuma, a Holy Trinity College tiszteletbeli tagjává választotta. Amikor pedig XIII. Leó pápától azt kérdezték, mi az egyházpolitikája, az mondta: nézzék meg az első bíborost, akit kinevezek, az „én bíborosomat" - és 1877-ben bíborossá kreálta.
Életszentségének híre már életében jelentős volt, ez a nézet halála után tovább erősödött, ezért a birminghami érsek 1958-ban kezdeményezte szentté avatását. II. János Pál pápa 1991. január 22-én megkezdte azt, a boldoggá avatás 2010. május 2-án történt. Ekkor ünnepli az egyház Szent Atanázt, aki komoly szerepet játszott Newman teológiai gondolkodásának fejlődésében. Szentté avatási bullájának kezdete: „Aki az igazságból való, hallgat a szavamra" (Jn 18,37). Az igazság Krisztus maga (vö. Jn 14,6). Isten szolgája John Henry Newman lépteit ennek az igazságnak a gyakorlása és szeretete égő lámpásként világította meg. Ez vezette egyrészt Isten üdvözítő titkainak megismerésében, Jézusnak, a legfőbb tökéletességnek maradéktalan követésére, másrészt Isten népének buzgó szolgálatára. A szentatya ünnepélyesen kihirdette: „Bizonyos, hogy Isten szolgálja John Henry Newman, a római anyaszentegyház bíborosa, a Néri Szent Fülöp Oratorium alapítója Angliában az isteni erényeket: a hitet, a reményt és a szeretetet Isten és az emberek iránt, valamint a sarkalatos erényeket: a bölcsességet,az igazságosságot, a mértékletességet és a lelki erősséget, ezeket összességükben hősies fokban gyakorolta."17
Newman magyarul
Legkorábban említi De Mandaune: A katolicizmus újjászületése Angol országban a XIX. században. Növendékpapság Munkálatai 62. k. Budapest 1899. Timkó Jordán írt jeles megemlékezést róla: Newman bíboros (Katolikus szemle 1922. április). Piribauer Károly méltatta Newmant (Korunk szava 1936). Műveit Szunyogh X. Ferenc kezdte magyarra fordítani Nagypénteki elmélkedések (1944), majd Mária-elmélkedések (1945) címen. Salacz Gábor fordítása A keresztény lélek (Budapest 1957). A sokak által ismert Newman-breviáriumot is ő fordította (Válogatott fordítások, Budapest 1958, javított kiadása Budapest 1977, Istentől Istenig, Budapest 2002). Igen jelentős tanulmányt írt róla Sík Sándor, ez 1972-ben jelent meg ezt követte Fr. Mihály ferences fordításában Az egyház misztériuma (Róma 1998), Apologia pro Vita Sua Balázs Zoltán fordításában (Budapest 2001). Przywara E. SJ válogatta a Newman műveiből Salacz Gábor fordításában megjelent munkát.
Jegyzetek
1 Középkori település Oxford közelében, plébániája az oxfordi Szűz Mária plébánia filiája volt, csak 1847-től önálló lelkészség, majd 1866-tól önálló „falu" lesz.
2 AnoAAwvio^ ó Tuűveú^; (kb. 15?- Kr. u. 100) görög neopitagoreus filozófus Jézus korából, a kis-ázsiai Kappadókia provinciából. Jézust pogány rétorokkal hasonlította össze.
3 A mozgalom további híres tagjai B. Harrison, A. P. Perceval, C. P. Eden, R. F. Wilson, A. Buller, H. E. Manning, C. Marriott, I. Williams, G. Prevost.
4 Nagy feltűnést keltett a The Christian Year című munkája, mely 1827-ben jelent meg és az egyházi évhez gyűjtött verseket. Szerzői Mr. J. W. Bowden, Richard Hurrell Froude, John Keble, John Henry Newman, Robert Isaac Wilberforce, Isaac Williams.
5 Oxfordban jelent meg 1836-ban mindenszentek ünnepén, a 2. kiadás már Londonban.
6 Arisztokrata származású angol pap. Oxfordban tanított hébert, amit 1825-1827 között más keleti nyelvekkel és német teológiával együtt Göttingenben tanult.
7 Teljes nevén A library of fathers of the holy Catholic church: anterior to the division of the East and West, angol fordításban a kelet-nyugati szakadás előtti atyák szövegei 1838-1881 között jelent meg John Henry Parker szerkesztésében. A kiadók között szerepelnek Edward Bouverie Pusey, John Keble, John Henry Newman, az Oxford-mozgalom jeles tagjai. A terv Pusey-tól származik és 1836 nyarán született meg, William Howley igen támogatta a kiadást azzal, hogy előfizetők ezreit szerezte meg a sorozatra.
8 Dissertations on subjects relating to the "Orthodox" or "Eastern-Catholic" communion, 1852-ben jelent meg. Origines liturgicas: or, Antiquities of the English ritual 1832. A treatise on the church of Christ 1838. A compendious ecclesiastical history, from the earliest period to the present time 1840. Mindegyik könyve legalább tíz kiadást ért meg.
9 Anglikán pap és egyetemi professzor, történész és regényíró, igen érdekelték a nyugati hősök. Néhány műve: Saint's Tragedy, a drama, (1849) Twenty-five Village Sermons (1849) stb.
10 Különös személyiség, írástudatlan, árva pásztorgyerek Itáliában, aki otthon nem kap rendes képzést, majd a passzionistákhoz kerül. Különös képessége van elrejteni tudását, később látomásban kapja, hogy ő Angliában fog prédikálni. Előbb Belgiumba megy, ahol a püspök külön vizsgára utasítja gyóntatási engedélye előtt, mert azt gondolja, buta. Angliába érkezve olyan rosszul beszél, hogy előbb kinevetik saját konventjében és a templomban is, majd vidám prédikációkat kezd mondani. Ennek ellenére munkája nyomán konvertita áramlat indul meg. Newmannak az anglikán cikkelyek értelmezéséről írott dolgozatáról levélben hosszasan vitázik belga elöljáróival. Amikor találkozik Newmannal, szellemileg nem ismeretlenek egymás számára.
11 Liguori Szent Alfonz Mária (1696-1787) olasz katolikus teológus, egyháztanító, a redemptorista rend megalapítója, majd katolikus püspök, a katolikus erkölcsteológia egyik legjelentősebb alakja. XVI. Gergely pápa 1839-ben a szentek, IX. Piusz pápa 1871-ben az egyháztanítók sorába iktatta. Híressé vált gyóntatói kézikönyve a Practica del confessore. Venetiis, 1748. Négykötetes morális könyvét egészen a II. vatikáni zsinatig oktatták. Theologia moralis. Venetiis 1763. Paszto-rális kézikönyve a Homo Apostolicus. Tom. 1-3. Bassani, Venetiis, 1770.
12 Apja gazdag közéleti ember volt, a Bank of England igazgatója. Diplomáját 1827-ben Oxfordban szerezte a Balliol College-ban. Politikus akart lenni, csak 1832-ben döntött a papság mellett. Felesége az oxfordi püspök unokahúga, Caroline, Mrs. Sargent, aki 1837-ben gyermek nélkül halt meg. (Felesége képét élete végéig nyakában hordta.) 1841-ben Chichester anglikán püspöke, beszédei 1842 és 1850 között hét kiadást érnek meg. 1851. április 6-án püspökként katolizált, pappá szentelték. 1865-ben Westminster érseke. 1875-től bíboros, részt vett a konklávén, amelyen 1878-ban XIII. Leó pápát megválasztották.
13 Fontosabb munkái: The Arians of the Fourth Century. London 1833. Parochial and Plain Sermons. 1-7. köt. London 1834-43. Lectures on the Prophetical Office of the Church. London 1837. On Justification. London, 1838. Sermons bearing on Subjects of the Day. London 1843. Sermons [...] preached before the University of Oxford. London 1843. An Essay on the Development of Christian Doctrine. London 1845. Lectures on the Present Position of Catholics in England. London 1851. Apologia pro vita sua. London 1864. Letter to Reverend E. B. Pussey on His Recent Eirenicon. London 1866. Essay in Aid of a Grammar of Assent. London 1870. The Idea of a University. London 1873. Letter to the Duke of Norfolk. London 1875. On the Prophetical Office. London, 1877.
14 Elmélkedések. SZIT, Budapest 1946. Szunyogh X. Ferenc OSB bevezetőjével. Nagypéntek. Új Ember füzetek, Budapest 2000.
15 Ma az interneten is elérhető a The Newman Rambler, amely 1996 óta az angol katolikus laikusok lapja.
16 Newman - Válogatás Newman bíboros műveiből angolul és magyarul, ford. Salacz Gábor, Budapest 2002 előszavában, IV.
17 J. H. Newman bíboros: Az anyaszentegyház misztériuma. IC of Newman kiadása, 1998, 9.
