Watzatka Ágnes
AZ EGYHÁZZENE FŐVÁROSA: REGENSBURG
Sokáig azt hittem, Regensburg az eső városa: tényleg sokat esett az eső, amíg ott tartózkodtam. Pedig neve a Regen folyóra utal, amely méltóságteljesen hömpölyög a város keleti részében, mígnem a várost északról határoló Dunába ömlik. A két folyó fontos stratégiai ponttá és erőddé tette a várost, amely egy római légiós tábor mellé épült.
Az óvárosban ma is meg lehet tekinteni Castra Regina második századi falait és egy épen megmaradt kapuját. A rómaiak az 5. században hagyták el a táborukat, a város ezután civil településként fejlődött tovább. A szorgos polgárok 11351146 között erős kőhidat (Steinerne Brücke) építettek a Duna fölé, amely a várost kikerülhetetlen kereskedelmi csomóponttá tette, tartós gazdasági fellendülést biztosítva neki - és ugyanakkor persze számos hódító szándékú ellenséget vonzott falai alá. 1245-től a város a Német-Római Birodalom szabad városa lett. 1542-ben a városi tanács protestánssá nyilvánította Regensburgot, de a hívek jó része megmaradt katolikusnak, bizonyára a területén működő három kolostornak köszönhetően. A birodalom szívesen hívta össze az országgyűlést a független és vallásilag toleráns városban. 1663-ban nem oszlatták fel az országgyűlést, amely 1803-ig, a birodalom feloszlásáig itt ülésezett, ezalatt Regensburg a birodalom fővárosának számított.
Napóleon is megtámadta Regensburgot, itt szenvedte el egyetlen háborús sérülését. A háború végén a város elvesztette függetlenségét és Bajorországhoz csatolták. Ez olyan súlyos gazdasági visszaeséssel társult, amelyet csak nagyon későre hevert ki a város. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a 19. században oly általános városrendezési és modernizálási munkálatok itt nem kerültek sorra, így ma Regensburg Németország legnagyobb középkori óvárosát tudhatja magáénak.
Az óvárosi séta egyedülálló élményt nyújt a látogatónak. Középen mélyített macskaköves utcák szövődnek össze sajátos hálóban, a házak egyenetlenül, váratlan görbületekkel és ékekkel alkotnak egyenesnek semmiképp sem mondható utcákat. Az északi részben, a Duna közelében megannyi sikátor fut északról délre és keletről nyugatra, szélességük néhol a két métert is alig éri el. Az épületek egy- vagy három-, néha négyemeletesek. Itt nem lehet torony iránt tájékozódni, mert nehéz kilátni a közel álló, magas falak közt. Néhol ívek kötik össze a majdnem összeboruló házsorokat; a régiek azzal nyertek teret, hogy az emeletet kinnebb hozták a földszintnél. A házak jó része 1200 és 1600 között épült, de több kőkapu az első évezredből van. Tíznél több lakótorony is van a városban, többségüket a 13. században építették. A jól gazdálkodó város diákotthonná alakította őket, a fiatalok könnyen felszaladnak a lift nélküli hatodik-hetedik emeletre. Aszfalt kevés van az óvárosban, nem is illene hozzá. Az óvárosi autóbusz óvatosan araszol a járda nélküli utcákon -azokon, amelyeken (egy irányban) elfér.
Regensburg lakosságának (kb. 133 000 fő) nagyjából 80 százaléka ma is katolikus. Hivatalosan 739-ben alapítottak itt püspökséget, amely 975-ig a Szent Emmerám bencés monostorban működött (a főapát egyben püspök is volt). A monostor a város szentjéről, a 652-ben Bajorországban vértanúhalált halt Szent Emmerám püspökről kapta nevét. A monostorhoz bazilika tartozott, amely ma plébániatemplomként működik. A monostor a napóleoni háború után áldozatul esett a szekularizációnak: épületeit és birtokait a bajor állam a Turn und Taxis családnak adományozta. Kincsei (középkori kódexek, pergamenek, ősnyomtatványok stb.) nagyobbrészt a müncheni állami könyvtárba kerültek, a ma részben látogatható hercegi kastélyban csak kis részük maradt.
A bazilika bejárata mindmáig 8. századi alakját őrzi. Magának a templomnak régiségére csak építészeti formája emlékeztet, a 18. században rokokó stílusban építették át. A főoltár tetején a szemfüles építész az Atyát mint az idő urát ábrázolta úgy, hogy szobrát egy máig működő óra fölé helyezte. A bazilika kriptájában nyugszanak Regensburg neves apát-püspökei, az alapító Szent Emmerám és Szent Wolfgang mellett további tizenkilenc szent férfi, Ramwold, Adalwin, Baturich, Erchanfried, Ambricho, Aspert, Tuto stb., akiknek neve figyelmeztet az azóta eltelt időre.
Ír bencések is tevékenykedtek Regensburg-ban, ők építtették a 12. században a Szent Jakabtemplomot, amelyet Schottenkirchenek, azaz skót templomnak hívnak. Ehhez a félrevezető elnevezéshez, amely abból adódik, hogy Írországot a középkorban Scotia maiorként tartották számon, azért ragaszkodtak a németek, mert az idők folyamán az írek igényt formáltak régi alapításaikra. Sankt Jakob Regensburg egyik legszebb temploma, amely eredeti bazilika formájában és szentélyboltozati mozaikjában Róma ősi templomaira emlékeztet. A templom egyébként megoldatlan régészeti rejtélyek őrzője, a speciális műanyaggal védett főbejárati kapuzaton található szimbolikus ábrákat az építészek egyelőre nem tudják értelmezni. Őket is elérte a szekularizáció, a régi kolostort és a templomot ma a regensburgi szeminárium használja.
975-ben Wolfgang püspök új székesegyház és rezidencia építését kezdte az óváros északi részében, a Duna közelében. A karoling stílusú székesegyház 1273-ban leégett, így 1290 körül nekiláttak a ma látható francia stílusú gótikus székesegyház építésének, amely 1442-re nagyobbrészt elkészült. A lenyűgöző hatalmas templom mindig kizárólag a püspök rendelkezésére állt. Hétköznapi miséket nem mutatnak itt be, ugyanis közvetlen szomszédságában több kisebb templom is van. Itt csak vasárnap van mise: tíz órakor a püspök celebrál, tizenkettőkor van a második ünnepi mise. Vasárnap kilenc órakor megtelnek a dóm környéki utcák piros szoknyás, fehér karinges fiúkkal. Ők a „Domspatzen", a dómverebek, azaz énekesfiúk, akik egy órával a mise előtt érkeznek bemelegíteni és áténekelni a műsort. Általában körülbelül negyvenen énekelnek, életkoruk 10-19 év között van. Négy-ötszólamú reneszánsz kórusműveket és cecíliánus szerzeményeket énekelnek, és természetesen a hagyományos gregorián dallamokat, latinul. Ma modern, bentlakásos, nyolc osztályos gimnáziumban tanulnak, és 1025 év múlttal dicsekedhetnek, ugyanis iskolájukat 975-ben alapították, amikor a regensburgi püspökséget szétválasztották a Szent Emmerám monostortól.
Regensburg a német Cecília-mozgalom központja. Az 1868-ban alapított egyházzenei mozgalmat Szent Cecíliáról, az egyházzene védőszentjéről nevezték el. A mozgalom célja a bécsi stílusú, zenekaros misék helyett a 16. század többszólamú, komolyabb és egyháziasabb énekkari darabjainak előadása volt. A cecíliánus szerzők ebben a szellemben próbáltak új műveket komponálni. Vezérük Franz Witt zenészpap volt, aki a dómban volt több évig énekes, majd a Szent Emmerám-templom mellett működő iskolában tanár és egyházi karnagy. Liszt Ferenc jó barátja volt Franz Wittnek, sokat segített neki a mozgalommal kapcsolatos hivatalos jóváhagyások megszerzésében, és a Budapesten létesítendő Zeneakadémiára szerette volna tanárnak kineveztetni. 1874-ben Witt egyik paptársa, Franz Haberl megalapította az első katolikus egyházzenei főiskolát Regensburg-ban. Ez először egy-, majd kétéves egyházzenei képzést biztosított papoknak és kántoroknak. Magyarországon és Erdélyben is voltak hívei a Cecília-mozgalomnak, Franz Witt levelezésében több mint 80 Magyarországról (benne Erdélyből is) írt levél található. Az egyházzenei iskolába is elmentek honfitársaink, hogy az áhított ismeretet avatott kézből szerezzék meg. Az iskola ma is működik,
igaz, átköltözött Stadtamhofba, a Dunától északra eső városrészbe, ahová a ma is álló Steinerne Brücken lehet átkelni. Az okos vezetők a modern követelményekhez igazították a jeles intézményt, a négyéves tanulmányi idő alatt a diákok egyházzenei és zenetanári képzést és diplomát kapnak, és az orgonálást is felsőfokon elsajátíthatják. A főiskola kollégiumában zongorával felszerelt egyágyas szobákban lakhatnak a diákok, és a szomszédos Szent Magnus-templomban, a frissen restaurált orgonán gyakorolhatnak a két belső gyakorló orgonán kívül. Itt és a Regensburg főterén található evangélikus templomban is tartanak nyilvános koncerteket.
Regensburgban számos régi és új templom működik, számuk ötvenre tehető. Reggelente és esténként a város harangzúgásban fürdik, ilyen szép harangszót sehol másutt nem hallottam. Egy templomról még okvetlenül szólnom kell, ez az Alte Kapelle (Régi kápolna), amely alig pár percnyi járásra van a székesegyháztól. A7. századi bazilikát a 18. században a Szent Emmerám-templomhoz hasonlóan rokokó stílusban gazdagon kidíszítették, a templom arany és fehér színben pompázik. Ez volt a cecíliánusok első székhelye, itt énekelték először a 19. században a reneszánsz csodálatos zenei remekműveit. A kereszthajó jobb oldalát magyar vonatkozású freskó díszíti: Szent István és Gizella Regensburgban tartott esküvőjét ábrázolja. Az Alte Kapelle igyekszik a múltban szerzett egyházzenei jelentőségét őrizni, vasárnap délelőttönként itt is van egyházzene, de gyakran zenekaros művek szólalnak meg: főleg Haydn, Mozart és Beethoven, és néha romantikus szerzők műveit is műsorra tűzik. Ha Witt idejében Regensburgban húsz énekkar is volt, amely reneszánsz polifón zenét énekelt, ma igazából csak a dómban, és ritkán az Alte Kapelleben hallani ilyen zenét.
Regensburg erős katolikus hagyományokat ápol, ugyanakkor az idők szavát is igyekszik meghallani. A püspökség „egyházi központot" működtet, ez az egykori „Niedermünster" kolostor területén álló stílusosan sárgára festett hatalmas 18-19. századi épületkomplexum. Itt a legkülönfélébb egyházi hivatalok kaptak elhelyezést, ide építették a püspöki könyvtár modern, többemeletes épületét is. Az egyházmegye összetett pasztorációs tevékenységet folytat, számtalan kurzust tartanak a legkülönfélébb hívőcsoportoknak, korosztályoknak, többféle segítőszolgálatot működtetnek, helyet biztosítanak a legkülönfélébb egyházi egyesületeknek, amelyeknek itt van központjuk, s ezáltal találkozási, programszervezési lehetőségük. Az egyházmegye ügyesen gazdálkodik: a hatalmas épületben előadótermeket bocsát továbbképzéseket végző külső cégek rendelkezésére; számítógépes, könyvelői, köztisztviselői és más tanfolyamokat szerveznek. Ezekért fizetni kell, de a látogatók legtöbbször az egyházmegye hívei, így az egyházmegye megszerzi a segítő és jótékony szolgálatok finanszírozásához szükséges pénzt úgy, hogy egyben saját hívei munkára való képesítését és munkához jutását segíti elő. Az egyik épület tetőterében vendégszobákat alakítottak ki, ezeket a kurzusokat látogatók veszik leginkább igénybe (magam is itt találtam olcsó és kulturált szállásra).
Regensburgban, bár csak 1810 óta Bajorország része, meghonosodtak a bajor szokások. A közéletben még mindig gyakrabban és szívesebben használják a vallásos „Grüß Gott" köszönést a világi „Guten Tag" helyett. Ettől_ függetlenül úgy gondolják, van helye a missziónak. Április 30-án, Urunk mennybemenetele előestéjén például nagyszabású könyörgő körmenetet (Bittprozession) szerveztek. Délután a székesegyházban püspöki misét tartottak, majd körmenettel vonultak át az egész óvároson a Szent Emmerám-székesegy-házba, ahol közös ima és virrasztás volt éjfélig a kitett oltáriszentség előtt. A mellékhajókban több stólás, karinges pap várta a gyónókat, akikkel egyszerűen a padban ülve beszélgettek el. Illett volna megbotránkoznom azon, hogy a Cecília-mozgalom fővárosában gitáros énekeket hallok, de ha lehet helye a templomban a gitáros éneknek, az természetesen az ájtatosságokban van. Amúgy jó volt nézni, hogy elég sokan ültek elmélyülve, a padra borulva egészen éjfélig, amikor a szentséget ünnepélyesen egy hátsó, kisebb kápolnába helyezték át.
Néhány nappal későbbre városmissziót hirdettek, ennek megnyitó ünnepsége május 3-án volt. Az ünnepség programjába zenét, beszélgetéseket, Szent Ferenc életét feldolgozó musicalt és a plébániák bemutatkozását tervezték.
Regensburg jelenleg szépen fejlődő kisváros, amelynek sajátos és központi problémája gazdag és terhes múltjának egyeztetése a jelen kihívásaival. A regensburgiak megszokták a történelem árnyékában élést, nekik természetes, hogy a mobiltelefonos üzlet egy 13. századi lábasházban működik. Az állomás mellett fényes bevásárlóközpont épült, a központi utcákban az ismert üzletláncok táblái köszönnek ránk, néha középkori épületekből. A város egyik legfontosabb jövedelmi forrása a turizmus, ez jelentősen fellendült, amióta 2006. július 13-án a várost az UNESCO-világörökség részévé nyilvánították. A legzordabb időjárásban is tele a város látogatókkal, magyar szót is hallani az utcákon. Jó bajor szokás szerint a vendéglők és kávéházak télen is nyitva tartják kerthelyiségeiket, minden széken összehajtott takaró áll a vendég rendelkezésére (és ezeket nem lopják el!).
A hagyományőrző város egyébként virágzó egyetemi központ: 1967-ben egyetemet alapítottak, amelynek modern és kissé csúnya betonépületeit az egykori vesztőhely dombján, a Galgenbergen emelték. Több ezer diák tanul itt, az egyetemen gyakorlatilag minden szak megtalálható. Zenetudományi szakán középkorra specializált szakember tanítja a gregorián kottaírás rejtélyeit, a diákok és doktorhallgatók a Szent Emmerám kolostor értékes kódexeit fejtve tanulják a szakma rejtelmeit. Az Angliából ideszármazott David Hiley professzor az egyetem keretében egy Pro Arte nevű alapítványt hívott létre, amely az egyetemmel és más szponzorokkal együtt támogatja ezeknek a kódexeknek a tudományos kiadását és zenei anyaguk megszólaltatását. Egy általuk szervezett, tudományos ismertetőkkel egybekötött templomi koncerten is részt vettem, s meghatódtam azon, hogy egy ilyen kis városban akadt legalább száz ember, akit érdekelt és megmozgatott egy 1440-ből származó kódex zenéje, és akik előfizettek az ebből készülő CD-re.
A múlt lehet teher és lehet lehetőség, vagy akár mind a kettő egyszerre, a kérdés az, hogy mit kezdenek vele. A regensburgiak megtalálták a helyes utat: a jelen a múltból táplálkozik, a múlt a jelent szolgálja.
